Jakab Csaba is Budafokon

Csapatunk újabb szerződtetett játékosa a Szabadkikötő csapatától érkezett. Jakab Csabával, a 19 éves balszélsővel két és féléves megállapodást kötött klubunk. A BLASZ-I-es együttes volt futballistája a mostani szezonban 15 alkalommal lépett pályára, a 2020–21-es idényben ötször jutott szóhoz, az akkor az NB III-ban szereplő gárdában. „Örülök, hogy itt lehetek. Köszönöm, a vezetőknek, hogy a próbajáték […]
Legyőztük a Mezőkövesdet!

Az edzőtáborozás második meccsén az első osztályú házigazda együttes ellen 3–2-re nyertünk. A 7. percben Szilágyi révén egy szöglet után a Mezőkövesd szerezte meg a vezetést. A 32. percben Nándori góljával egyenlítettünk. A 42. percben Zsóri tizenegyes góljával már nálunk volt az előny. A 67. percben Elek büntetőjével 3–1-re vezettünk. A 73. percben Molnár szépített, […]
Kezdésként döntetlen

Idei első felkészülési mérkőzésünkön Mezőkövesden az NB III-as Eger ellen 1–1-es döntetlen eredmény született. Az egriek szerezték meg a vezetést, Szerető a 44. percben egyenlített, a szünet után már nem esett gól. Ebben az összeállításban kezdtünk: Gundel-Takács – Biró, Lorentz, Horgosi, Kalmár – Nagy, Oláh – Vasvári, Kovács, Szerető – Elek. Csereként jutott szóhoz: Horváth […]
Zsóri Dániel ismét Budafokon

A támadó az MTK-tól érkezett, fél évre, kölcsönbe. Zsóri Dániel, a 2019-ben Puskás-díjat nyert labdarúgó a 2020–21-es idényben volt klubunknál, az NB I-ben és a Magyar Kupában huszonhat mérkőzésen lépett pályára, nyolc gólt szerzett. Utána Fehérváron és Zalaegerszegen játszott, 2022 őszétől pedig az MTK-nál. A rangos FIFA-elismerést még debreceni focistaként a Ferencváros ellen elért góljával […]
Irány: Mezőkövesd!

Csapatunk szombaton reggel egyhetes edzőtáborozásra utazott a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településre. Mint ismeretes ez idő alatt három felkészülési meccsre kerül sor, az elsőre ma 13 órakor az NB III-as Eger ellen. A további program, január 17., szerda, 11.00: Mezőkövesd (NB I)–Budafok; 20., szombat, 11.00: Budafok–Kazincbarcika (NB II). Az edzőtáborozáson a következő játékosok vesznek részt: Ecseri Máté, […]
Kazincbarcika SC–Budafoki MTE

Budafoki MTE–PMFC

Mosonmagyaróvár–Budafoki MTE

Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA

Budafoki MTE–BFC Siófok
