Személyre szabott figyelem: a jövőben Nikházi Márk, NB2-es felnőtt csapatunk asszisztens edzője is figyeli és segíti a tehetségek fejlődését

Nikházi Márk, több mint 100 alkalommal lépett pályára az NB1-ben, tagja volt az U17-es és az U19-es utánpótlás válogatottaknak, tavaly óta pedig első számú felnőtt csapatunk asszisztens edzője. Az idei évtől ő segíti majd a fiatal tehetségek felnőtt labdarúgás irányába történő terelgetését.
Közel 120 gyerek látogatja az öt hétig tartó nyári táborainkat

Ahogy tavaly, úgy idén is megrendezésre kerülnek a nyári focitáboraink, amelyek 2024. július 15-étől egészen 2024. augusztus 16-ig tartanak majd. Az egyhetes turnusokban a budafoki játékosok mellett a kerületből és az agglomerációból érkező gyerekek is részt vesznek, így új barátságok is köttetnek. A labdarúgás mellett cél a szórakoztatás és a játékos fejlesztés.
Meglepetés a nyári táborban: közös képek és aláírásosztás az NB2-es felnőtt csapat játékosaitól

Második hete tartanak az edzőtáborok. Az e heti turnus szerencsésnek mondhatja magát, hiszen miután megnéztük a felnőtt csapat edzését, a center pályán képek készültek, majd aláírásokat kérhettek a fiatalok! Köszönjük a felnőtt csapat tagjainak a kedvességet és sok sikert kívánunk a bajnoki rajthoz!!!
JEGY ÉS BÉRLETÁRAK A 2024/2025-ÖS SZEZONBAN

Tisztelt Szurkolóink! Jegy- és bérletáraink nem változtak az egy évvel ezelőttiekhez képest, azaz a következőképpen alakulnak a 2024/2025-ös szezonban is: Felnőtt belépőjegy: 1500 Ft Nyugdíjas és diák belépőjegy: 500 Ft 6 éves kor alatt ingyenes. Jegyek vásárlására a mérkőzések napján a pénztárban van lehetőség, diák- és nyugdíjas jegy kizárólag diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal együtt érvényes. […]
Fociünnep a Promontor utcában: lezajlott a II. Zakariás Kupa

2024. május 31. és június 2-a között második alkalommal szerveztük meg az U12-es korosztály számára a Zakariás Kupát, melyen hazai egyesületek mellett a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer több tagja is képviseltette magát.
Együtt a megkezdett úton

Dajka László vezetőedző, Nikházi Márk másodedző, Göblyös Dávid erőnléti ésrehabilitációs edző, valamint Vezér Ádám kapusedző a 2024/2025-ös évadban továbbfolytatja a megkezdett munkáját a Promontor utcában. A következő idény keretének kialakításakor fontos szempont az a fajta folytonosság, amit abudafoki labdarúgásban mindig is alapkőnek tartottak a vezetők. Ezért is hangsúlyoskiemelni, hogy az edzői stábbal együtt több játékos […]
Bajnokságot nyert az U17-es csapatunk

Tehetségközpontunk U17-es csapata lett a 2023/2024-es szezon bajnoka az MLSZ Regionális Közép-Déli csoportban, ezzel kivívta a magasabb osztályba jutás lehetőségét.
Az utánpótlás a jövő záloga

A szezon végéhez és harmadik születésnapjához közeledik Tehetségközpontunk, amelynek szakmai vezetőjével, Pacsi Bálinttal beszélgettünk az évfordulóhoz közeledve. Szakmai igazgatónk legfontosabb üzenete: „a felnőtt és az utánpótlás labdarúgás közötti intenzitáskülönbség leküzdése egy fiatal játékos számára csak felépített, jól átgondolt folyamaton keresztül lehetséges”.
U15-ös csapatunk Horvátországban járt és csodálatos élményekkel tért haza

U15-ös csapatunk idén is részt vett a Horvátországban rendezett Amfora Cup elnevezésű nemzetközi tornán, ahol a sok szép élmény közül kiemelkedik a tornán szerzett első hely. A nemzetközi tapasztalatszerzés kiváló eszköze játékosaink fejlesztésének!
Magyari Marcell bekerült a Tehetségközpontok játékosaiból kiválasztott U14-es válogatott csapatba

Magyar Marcell (2010), U14-es játékosunk tegnap pályára léphetett a Dunaszerdahely korosztályos csapata ellen az U14-es TK kiválasztottak csapatában.