Öt forduló után vezetjük a bajnokságot!

Csákváron nagy küzdelmet követően nyertünk! Erős Gábor, ahogy igérte az erőltetett menet miatt ezúttal is forgatta a csapatát, a szerdai BVSC elleni meccshez képes öt helyen változott az összeállítás:  Biró, Elek, Horváth, Szerető és Vasvári helyett Kocsis, Kovács, Nagy, Németh és Pintér kapott helyet a kezdőcsapatban. Az első félidőben több helyzetet alakítottunk ki, mint a […]

Újabb 2–0-s siker

Csapatunk a Merkantil Liga 4. fordulójában hazai pályán nyert a bajnokság egyik újonc együttese, a BVSC-Zugló ellen. Eddig tíz pontot szereztünk, hat gólt értünk el, s mindössze egyet kaptunk. A tabellán továbbra is másodikok vagyunk. A találkozó előtt Jakab János tiszteletbeli elnök, Vizi Sándor ügyvezető elnök és Tóth Kálmán masszőr köszöntötte Kisteleki Istvánt, a BVSC […]

Értékes döntetlen Gyirmóton

A Merkantil bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra látogattunk, s nagy izgalmak után sikerült kiharcolni a döntetlent. Erős Gábor tanítványai százszázalékos mérleggel vágtak neki a találkozónak, míg a hazaiak pont nélkül várták a mérkőzést. Érdekesség, hogy a hazai csapatot irányító Csizmadia Csaba korábban játékos és vezetőedző is volt Budafokon, míg Erős Gábor játékosként erősítette a Gyirmótot, […]

Jó játékkal győzelem Pakson

Az NB I-es csapat elleni felkészülési mérkőzésen csapatunk 3-1-re nyert. Negyedik nyári elkészülési mérkőzésünket Pakson játszottuk. Néhány lelkes szurkolónk is elkísérte a csapatot. Új igazolásaink közül Lorentz és Merényi kapott bizalmat Erős Gábor vezetőedzőtől. A hazaiak igencsak foghíjasak volt, hiszen többek között hiányzott Szélpál, Lenzsér, Szabó János, Windecker. Pályára lépett viszont az örökifjú Böde, a […]

Kétgólos vereséget szenvedtünk az Újpesttől

Csapatunk a mátraházi edzőtábor után lejátszotta második nyári felkészülési mérkőzését is, ellenfelünk ezúttal az OTP Bank Liga előző szezonjában nyolcadik helyen végző Újpest volt. Vezetőedzőnk, Erős Gábor ezúttal a Gundel-Takács Bence – Biró Márk, Lorentz Márton, Fótyik Dominik, Kalmár Olivér – Csonka András, Oláh Bálint – Merényi Ádám, Szerető Krisztofer, Kovács Dávid (C) – Horváth […]

Kétgólos győzelem az első nyári edzőmeccsen

A hajrában törtük fel a jól védekező Eger védelmét. Mátraházán edzőtáborozó csapatunk lejátszotta első nyári edzőmérkőzését, amelyen az NB III Keleti csoportjának előző szezonjában 18. helyen végző Eger SE volt az ellenfelünk Heréden. A találkozó első félidejében is veszélyesebben játszottunk, ám az egriek hűek voltak városuk történelméhez: jól védekeztek, így gól nélküli állással mehettek pihenőre […]

Vereséggel búcsúztunk az idei szezontól

A Merkantil Bank Liga utolsó, 38. fordulójában vasárnap este a Tiszakécske otthonába látogattunk. Bár a meccs képe alapján a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, egy késői gólnak köszönhetőn a hazaiak megnyerték a mérkőzést és otthon tartották a három pontot. Vezetőedzőnk, Mátyus János az alábbi kezdőcsapatnak szavazott bizalmat a Balaton-partiak otthonában: Oroszi I. – Vaszicsku G., […]

Ünnepélyes keretek között búcsúzott el Filkor Attila aktív pályafutásától

A vasárnapi, Soroksár elleni mérkőzésünket megelőzően hivatalosan is lezárta aktív pályafutását az egyesületünk mindennapi munkáját immáron sportigazgatóként segítő korábbi válogatott játékosunk, Filkor Attila. Hatszoros válogatott középpályásunk a Szeged elleni Magyar Kupa-meccsen játszotta utolsó mérkőzését, a pályán viszont nem tudott elköszönni szurkolóinktól. Ezt orvosolandóan klubunk vezetősége úgy döntött, hogy szezonbeli utolsó hazai meccsünkön méltóan búcsúztatja el […]

A Soroksár elleni döntetlennel búcsúztunk a hazai pályától

Csapatunk a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában ebben a szezonban utoljára lépett pályára a BMTE Stadionban, vasárnap délután a Soroksárt fogadtuk. Az irreális időjárási körülmények rányomták a bélyegét a találkozóra, amelyen nem született gól, így döntetlennel búcsúztunk a Promontor utcától. A mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el korábbi válogatott játékosunkat, Filkor Attilát, aki immáron […]

Fájó vereség Siófokon

A szerdai kupadöntő után sem állt meg az élet csapatunknál, vasárnap ismét a bajnokságban várt ránk újabb megmérettetés, a Siófok otthonába látogattunk a Merkantil Bank Liga 36. játéknapján. Bár a helyzetek és a játék képe alapján minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna, sajnos a hazaiak 2–1-re nyertek, így pont nélkül maradtunk a Balaton-parton. Vezetőedzőnk, Mátyus János […]