Szombaton 13 órától játsszuk le Budafokon a Soroksár SC ellen a Merkantil Bank Liga 11. fordulójából elhalasztott mérkőzést, csapatunkat már régi-új edzőnk, Nikházi Márk irányítja.
1911-ben már alapítottak egy futballklubot a településen Soroksári Athletikai Club néven, amely tíz szezont töltött el a magyar élvonalban, ötször végzett az NB II élén, és legnagyobb eredménye az volt, hogy 1934-ben megnyerte a Magyar Kupát, a döntőben a BKV Előre SC együttesét győzte le három mérkőzésen. Az egyesület azonban 1968-ban megszűnt.
Jogutódjaként 1999-ben jött létre a Soroksár Sport Club, mely az NB I-ben ugyan sosem szerepelt, de nem sok hiányzott hozzá, a 2016/2017-es idény végén ugyanis a 4. helyen végzett a másodosztályban, amely azóta is a legjobb eredménye. A Soroksár évek óta az ország legnagyobb és legeredményesebb klubja, a Ferencváros a fiókcsapataként játszik az NB II-ben, vezetőedzője pedig 2017 óta a Fradihoz ezer szállal kötődő Lipcsei Péter, a kilencvenes évek egyik legjobb magyar futballistája.
Az előző szezont a gárda a 11. helyen zárta a Merkantil Bank Ligában, csak jobb gólkülönbséggel előzte meg a Budafokot, legeredményesebb játékosa Lovrencsics Balázs volt 14 találattal, amivel harmadik helyen végzett a góllövőlistán. A Promontor utcában 2–1-re nyertünk, a Szamos Mihály Sporttelepen viszont 3–2-ra alulmaradtunk.
A nyáron tíz játékos távozott a soroksári keretből, a helyükre érkezett többek között Horváth Kevin Nyíregyházáról, Könczey Márk Szegedről, Őri Levente a Fraditól, és Tóth Gábor Komáromból. A gárda jelenleg 13. helyen áll az NB II-es tabellán, a 6. fordulóban tudott először nyerni a Szentlőrinc ellen (2–1), majd rögtön győzni tudott Szegeden (0–3). Nagy bravúr volt, hogy otthon 3–1-re diadalmaskodott az élvonalból kiesett Videoton ellen Korozmán Kevin (2) és Gálfi Zoltán góljaival, de a legutóbbi két fordulóban kikapott a Budapest Honvéd (0–1) és az FC Ajka (1–2) csapataitól.
A legutóbb, az Ajka ellen így állt fel a Soroksár (4-2-3-1): Holczer – Lukács D., Lakatos Cs., Könczey, Horváth K. – Németh E. (Gágyor, 77.), Köböl – Gálfi (Csemer, 90+2.), Bagi (Gólik, 66.), Kundrák (Tóth G., 77.) – Lovrencsics B.
Így várja az egymás elleni vasárnapi mérkőzést a két csapat vezetőedzője.
Nikházi Márk: Boldog vagyok, hogy újra a Budafok edzője lehetek. Nagyon pozitív, támogató közegbe érkeztem. Szenvedélyt, akaratot és bátor játékot várok a srácoktól, célunk természetesen a három pont megszerzése!
Lipcsei Péter: Néhány hete, az egyik mérkőzésünkön kint volt a budafoki vezetés és a szakmai stáb is, nyilván kíváncsiak voltak ránk, mint az egyik következő ellenfélre, és mivel mi is jól ismerjük őket, tudjuk, mi vár ránk a Promontor utcában. Annyit mondhatok, hogy ezúttal is nehéz meccsre számítok, még akkor is, ha az ellenfél rossz szériában van, mert a meccs képe és a mutatott játék alapján többször is egyértelműen rászolgált volna legalább egy pontra. A Budafok pedig összességében is jobb együttes annál, mint amilyen helyen jelenleg áll a tabellán.
Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!