ÓRIÁSI CSATÁBAN FORDÍTOTTAK A HAZAIAK KARCAGON

Budafoki MTE

Csapatunk a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában Karcagra utazott, ahol még az első félidőben vezetést szerzett Stumpf Gábor fejesgóljával, de a szünet után a hazaiak összekapták magukat, nagy harc végén a hajrában hét perc alatt három gólt szerezve fordítottak, mi pedig Bukta Csaba találatával már csak szépíteni tudtunk.

AZ EDZŐK ÉRTÉKELÉSE:

Varga Attila: Nagyon nehéz mérkőzés volt, az első félidőben nem találtuk a ritmust, az ellenfél pedig rögtön az első beadásából gólt szerzett. A szünetben nyugalmat és minőséget kértem a játékosaimtól. A cseréink jól sikerültek, így a második játékrészben mindenki igazi harcosként játszott, és ennek eredményeként sikerült megfordítanunk a meccset.

Nikházi Márk: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, meg is szereztük a vezetést. Az első félidőben rendben volt a játékunk, a mi akaratunk érvényesült. Aztán a második játékrészben jött egy nyolc-tíz perces rövidzárlat, ami alatt három gólt kaptunk. A srácok azonban az utolsó pillanatig mindent megtettek azért, hogy legalább egy pontot szerezzünk. Megyünk tovább, a következő meccsünket hazai pályán meg kell nyernünk.

JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BANK LIGA, 22. FORDULÓ

KARCAGI SC–BUDAFOKI MTE 3–2 (0–1)

KARCAG: Gergely – Győri Á. (Kovalovszki, 61.), Mona, Szekszárdi T., László D. – Szűcs K. (Sághy, 61.), Hidi P. (Fekete O., a szünetben), Fábián B. (Pap Zs., a szünetben) – Sain – Kaye, Kohut (Fazekas L., 86.). Vezetőedző: Varga Attila

BUDAFOK: Horváth A. – Selyem, Kálnoki-Kis D., Lapu – Stumpf (Rehó, 72.), Posztobányi (Bukta, 85.), Németh M. (Nándori, 66.) – Hajdú R. (Debreceni Z., 66.), Fekete M., Varga B. – Gyurkó. Vezetőedző: Nikházi Márk

Karcag, Liget úti Sportcentrum, 600 néző. Vezette: Móri Tamás (Halmai Kristóf, Holpár Gergely). Gólszerzők: Stumpf (0–1) a 37., Kohut (1–1) a 81., Fekete O. (2–1) a 83., Kovalovszki (3–1) a 87., Bukta (3–2) a 92. percben

Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE

Hajrá Budafok!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon