A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában, vasárnap az a Tiszakécske LC érkezik a Promontor utcába, amelyik a nyáron jutott fel újra a másodosztályba, és mindent megtesz, hogy ezúttal bebiztosítsa ott a helyét. Nekünk is nagyon kellenek a pontok, hogy az elvesztett lendületet visszaszerezzük.
A Tiszakécskei Labdarúgó Club 2000-ben alakult (bár ezt a nevet csak 2020 óta viseli), de nem jogutódja az egy évvel korábban megszűnt egykori NB I-es csapatnak, a Tiszakécskei FC-nek, melynek jogai akkor Ceglédre kerültek. Vasárnapi ellenfelünk alulról építkezett, a magyar hetedosztályból indult, és évek alatt küzdötte fel magát a megyei III. osztályból az NB II-ig.
A főszponzor miatt egy időben Duna Aszfalt TVSE névre hallgató gárda a 2016/2017-es szezonban veretlenül nyerte meg a megyei I. osztályú bajnokságot, majd egy kapott gól nélküli osztályozós párharc után feljutott az NB III-ba. A következő évek a másod- és a harmadosztály közötti „liftzésről” szóltak, a gárda 2018-ben újoncként, aztán 2021-ben és 2025-ben is megnyerte az NB III-as bajnokságot, legutóbb a Dél-Keleti csoportot, és újra feljutott az NB II-be.
Pintér Csaba alakulata jelenleg a 11. helyen áll a 16 csapatos bajnokságban, 22 forduló alatt öt ponttal többet szerzett, mint a BMTE. A csapat eddig hatszor tudott győzni a szezonban, abból kétszer idegenben, a Kozármisleny (0–2) és a Békéscsaba (0–3) otthonában, de Soroskáron (2–2), a Bozsik Arénában a Bp. Honvéd ellen (1–1), Szentlőrincen (1–1) és Szegeden (1–1) is ikszelni tudott.
A két csapat őszi meccsén, Tiszakécskén budafoki győzelem született, Hajdú Roland duplájával elhoztuk a három pontot a Városi Sportcentrumból. Ellenfelünk legjobb gólszerzője a szezonban Myke Bouard Ramos hét találattal, Bódi Ádám és Takács Tamás 4-4 góllal követi.
A legutóbb, a Videoton ellen így állt fel a Tiszakécske (3-4-3): Esery – Szekér Á., Varga J., Visinka – Bódi Á., Horváth E., Lucas, Körmendi – Kócs-Washburn (M. Ramos, 67.), Sós (Takács T., 80.), Pataki B.
Így várja az egymás elleni vasárnapi mérkőzést a két csapat vezetőedzője.
Nikházi Márk: „Ezúttal sem számítok könnyű mérkőzésre, mert a Tiszakécske nemcsak szervezett, de rutinos csapat is. Mindent meg fogunk tenni, hogy itthon tartsuk a három pontot, és újra együtt ünnepelhessünk a kitartó szurkolóinkkal!”
Pintér Csaba: „Nehéz mérkőzésre számítunk, a Budafok egy jól szervezett, kellemetlen stílusú csapat, amely hazai pályán különösen veszélyes. Szeretnénk a saját játékunkat ráerőltetni a mérkőzésre, és stabil, fegyelmezett teljesítményt nyújtani. Bízom benne, hogy egy jó iramú, színvonalas találkozót láthatnak majd a nézők.”
Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!