A III. Kerület ellen játsszuk idei első edzőmeccsünket

Budafoki MTE
A mérkőzést megelőzően Mátyus János vezetőedzőnk mondta el várakozásait az összecsapással kapcsolatban.

Együttesünk szerdán 12.00 órától a III. Kerületi TVE otthonába látogat, ez lesz az idei első edzőmérkőzésünk a felkészülés során. Az óbudaiak az előző szezonban még az NB II-ben szerepeltek és bár óriásit hajráztak, végül a 20. helyen zárták a pontvadászatot, így búcsúztak a másodosztálytól.

A szakmai munkát nyáron Aczél Zoltán vette át, akinek irányításával fél szezon után az 5. helyen áll az NB III Nyugati csoportjának tabelláján az alakulat. Amely 11 győzelmet, 3 döntetlent és 6 vereséget számlál, hátránya viszont 13 pont az éllovas Tatabánya mögött.

Vezetőedzőnk, Mátyus János így várja az összecsapást: „Alapvetően nehéz klasszikus alapozásról beszélni, hiszen csupán szűk négy hét áll a rendelkezésünkre, hogy a lehető legjobb formába lendüljünk. Ilyenkor a felkészülési meccseken az eredmény sokadlagos, ettől függetlenül természetesen mindenkitől maximális koncentrációt és odaadást várok. Négy találkozót játszunk majd a tavaszi bajnoki rajtig, ennyi időnk van, hogy a lehető legjobb csapatot kialakítsuk. Sokszor mondtam, nem szerencsés idény közben átvenni egy együttes irányítását, hiszen kevés a variációs lehetőség. Éppen ezért minden összecsapáson, így holnap, a Kerület ellen is az lesz a cél, hogy több játékrendszert is kipróbáljunk egy mérkőzésen belül, ezt szeretnénk gyakorolni és idővel tökélyre fejleszteni!”

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon