Vasárnap a tabella utolsó helyén álló Tatabányát fogadjuk a Promontor utcában, melyet tavaly idegenben 2–1-re legyőztünk (vezetőedzőként azon a meccsen debütált Nikházi Márk), azonban a Bányász-csapat kispadjára idén Klausz László ült le, akinek az irányításával egy hete legyőzték a feljutásért küzdő Vasast.
A nagyon gazdag múlttal rendelkező Tatabányai Sport Clubot 1910-ben alapították. A második világháború után, 1947-ben jutott fel először a magyar első osztályba, de csak 1955-től tudott tartósan megragadni az NB I-ben. Akkoriban a Bányász együttese számított a legjobb vidéki futballklubnak, kapuját az Aranycsapat legendás hálóőre, Grosics Gyula védte, és előfordult, hogy csak fővárosi klubok tudták megelőzni a bajnokságban.
A Bányász a hetvenes években a magyar labdarúgás meghatározó csapata lett, 1972-ben a Magyar Kupa döntőjében csak 2–1-re kapott ki a Ferencvárostól, 1973-ban és 1974-ben viszont megnyerte a Közép-európai kupát (KK). A gárda a nyolcvanas években szintet lépett, 1981-ben az UEFA-kupa első körében 2–1-re legyőzte a Real Madridot. Akkoriban olyan edzők irányították az együttest, mint Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós, legendássá vált csapata így állt fel: Kiss – Szabó, Lakatos, Fejes, Fischer, Emmer, Csapó, Hermann, P. Nagy, Kovács, Weimper, amihez később pedig csatlakozott a Kiprich–Plotár–Vincze csatártrió. A gárda a nyolcvanas években kétszer is második lett az NB I-ben.
A rendszerváltás után azonban többször is mélypontra került a patinás klub, volt, hogy a megszűnés szélén állt, de újra és újra felállt. 2016 után elkezdődött az építkezés alulról, ami azt eredményezte, hogy 2024-ben a klub tizenkét év után visszajutott a másodosztályba.
Augusztusban Merényi Ádám és Németh Márió találataival 2–1-re győzni tudtunk a Grosics Gyula Stadionban, vezetőedzőnk, Nikházi Márk debütáló meccsén. A Tatabánya jelenleg a tabella utolsó helyén áll 17 rúgott és 35 kapott góllal, előbbi a második legkevesebb a mezőnyben, utóbbi viszont a legtöbb. Azonban tavasszal új edző, a klub korábbi kiváló csatára, Klausz László ült le a kispadra, és a jelek szerint friss energiát hozott magával, mert egy héttel ezelőtt hazai pályán 1–0-ra legyőzték a feljutásért küzdő Vasast.
A legutóbb, a Vasas ellen így állt fel a Tatabánya (3-4-3): Lóth – Harsányi D., Jagodics M., Deutsch B. – Csernik, Szegleti, Derekas, Katona K. (Lapu, 90+1.) – Eördögh, Kiprich D. (Jelena, 61.), Árvai D. (Vida K., 70.)
Így várja az egymás elleni vasárnapi mérkőzést a két csapat vezetőedzője.
Nikházi Márk: „Nagyon hasonló volt a szituáció, amikor augusztusban átvettem a csapatot, épp a Tatabánya elleni meccs előtt, amely akkor ugyanúgy megverte előtte a Vasast, mi pedig vereség után érkeztünk. Nagyon szervezett csapat az ellenfél, kőkeményen védekezik és jó kontrákból. Nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, a vereségek, eltiltások és sérülések ellenére sok pozitívumból táplálkozhatunk, önbizalommal várjuk a mérkőzést. Azt akarom látni, hogy a mérkőzés végén újra együtt ünnepel minden budafoki!”
Klausz László: „Kemény és küzdelmes mérkőzésre számítok Budafokon. Az ellenfél hazai pályán mindig erős, szervezett csapat, de mi jó formában vagyunk, és a Vasas elleni győzelem is plusz önbizalmat adott. Célunk, hogy a saját játékunkat érvényesítsük, és eredményesen térjünk haza.”
A Budafoki MTE–Opus Tigáz Tatabánya mérkőzés a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában március 9-én, vasárnap 14 órakor kezdődik a Promontor utcai stadionban. A jegypénztárak a kezdő sípszó előtt egy órával nyitnak.
Hajrá Budafok!
Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE