Barcikai döntetlennel zártuk a szezont

Budafoki MTE

Pontosztozkodással zárult csapatunk borsodi túrája a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában.

Ideális időjárási körülmények között került sor az összecsapásra, ezzel együtt látszott, hogy ma ér véget az NB II-es évad: nem diktáltak észveszejtő iramot a csapatok, ehelyett inkább a biztos védekezésre koncentráltak, míg támadásban jobbára átlövéseket láthattunk. A mieink részéről a saját nevelésű Szabó Bence járt a legközelebb a gólszerzéshez, de középre tartó lövését Tóth fogni tudta. A játékrész hajrájában a mi térfelünkön volt többet a labda (Pinte egy fejessel munkát is adott Gundel-Takácsnak), de a 40. percben mi szereztük meg a vezetést: Zsóri tálalt Kovács Dávid elé, aki értékesítette a ziccert. A gól komoly lendületett adott a mieinknek, Kovács találata után két perccel a bal oldalon elrobogó Kalmár vert át egy védőt, ziccerből leadott lövését védte Tóth, a kipattanót viszont nem tudta beverni a bevetődő Kovács. Ezt követően Szerető robogott el a bal oldalon, de centerezéséről Zsóri centikkel maradt le.

A második félidő első komolyabb helyzetét a barcikaiak hagyták ki, Csatári kapásból durrantott a jobb felső mellé. Nem sokkal később Zsóri – aki ezt megelőzően szabadrúgásból lőtt a kapu fölé – kapott egy forintos labdát az ötösön, de túl sokat várt a lövéssel, így végül a blokkba tüzelt. A kihagyott helyzeteket a 68. percben büntette góllal a Kazincbarcika, Pethő remek ütemben ugratta ki Kurdics Leventét, aki a kilépő Gundel-Takács mellett a kapu közepébe gurított.

A 80. percben Csonka lábában maradt a gól, középpályásunk Nagytól kapott remek labdát az ötösön, de ordító helyzetben a kapusba lőtt. Ezután Szerető fektetett el egy hazai védőt, majd 15 méterről a bal felső sarok fölé tekert. Ezután a borsodiak pillanatai következtek: egy szabadúgás-kombináció végén Pekárnak fejelték le a labdát, de a rutinos középpályás Gundel-Takács kezébe lőtt, majd Kurdics lőtt oxiból a kapu fölé. Ez végül a meccs utolsó helyzetének bizonyult, így döntetlennel ért véget a találkozó.

LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BUDAFOKI MTE 1–1 (0–1 )
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 500 néző Vezette: Hanyecz Bence (Garai Péter, Belicza Bence Péter)
KAZINCBARCIKA: Tóth B. – Csilus T. (Kurdics, a szünetben), Heil, Süttő (Dobozi, a szünetben) – Csatári, Kotula M. (Ternován, 84.)  – Varga J., Kártik (Ádám F., 60.), Pekár L. – Pinte P., Pethő (Székely K., 77.). Vezetőedző: Csábi József
BUDAFOK: Gundel-Takács – Fekete M., Lorentz, Oláh B., Kalmár O. – Csonka A., Szabó B. (Nagy G., 60.) – Szerető (Elek B., 89),  Kovács D. (Jakab Cs., 89.), Soltész I., Zsóri D. (Horváth O., 89.) Vezetőedző: Dajka László
Gólszerzők: Kurdics (68.), illetve Kovács D. (39.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon