Döntetlent játszottunk a szerb élvonalbeli Javor ellen

Budafoki MTE

Szombaton délelőtt 11.00 órától csapatunk lejátszotta negyedik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését is a szerb első osztályban szereplő FK Javor ellen. A találkozó gól nélküli döntetlennel zárult, de a játék képe alapján közelebb voltunk a győzelemhez.

Riválisunk a 14. helyről várhatja a 16 csapatos bajnokság tavaszi folytatását,egy magyar csapattal pedig már találkozott a téli felkészülése során, 4–1-re verte a Budapest Honvédot.

Vezetőedzőnk, Mátyus János az alábbi kezdőcsapatot küldte pályára: Gundel-Takács B. Jagodics M., Oláh B., Horgosi D. – Csonka A., Soltész I., Németh M., Nándori B., Kalmár O. – Bakti B., Kovács D. (C).

Nem kellett sokat várni az első helyzetünkre, az 5. percben Németh Márió, Bakti Balázs és Kovács Dávid remek összjátékát követően csapatkapitányunk került ziccerbe, ám 8 méteres lövését bravúrral védte Djordje Lazovic.

Negyedóra elteltével Németh szabadrúgása ment középre veszélyesen, de mindenki lemaradt róla középen. Nem sokkal később Soltész szerzett labdát harciasan az ellenfél térfelén, majd lőtt 20 méterről, kevéssel a bal kapufa mellé. A 24. percben egy szép jobb oldali akció végén ismét ziccert alakítottunk ki, Bakti azonban közelről a kapust találta el.

Néhány minutummal később jött az újabb nagy lehetőség, Bakti verte meg az emberét a bal szélen, majd lőtt 12 méterről, amelyet Lazovic bravúrral hárított, majd a kipattanóra érkező Csonka András közeli próbálkozását a gólvonalról vágta ki a szerb védelem.

A félidő hajrában majdnem megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek, egy szögletet követő kapu előtt kavarodás után a jobb oldali kapufát is érintve hagyta el a labda a játékteret. Érintetlenek maradtak tehát a kapuk az első játékrész végén, pedig a játék képe alapján gólokkal vezethettünk volna.

A második félidő első helyzete a Javor előtt adódott, egy szép kényszerítő végén Petar Gigic maradt üresen a 16-os bal szélén és bár a kimozduló Gundel mellett eltekerte a labdát, Oláh Bálint a gólvonalról mentett szögletre – legalább akkora bravúr volt, mint a túloldalon.

Egy órányi játék után mindkét csapat cserélt, nálunk a szünetben pályára lépő Tischler Patrik és Margitics Andor mellett Horváth András, Sós Máté, Vaszicsku Gergő, Horváth Olivér és Beke Péter érkezett. Tischler jobb oldali centerezésébe Bakti piszkált bele közelről, a mezőny legjobb szerb játékosa, Lazovic azonban ezt is kivédte.

A 64. percben egy Mladen Dodic alakulata végezhetett el szabadrúgást, amelyet kifejeltünk, a kipattanóra viszont üresen érkezett Luka Gojkovic, ám szerencsére 17-ről a felső lécet találta telibe. Az utolsó 20 percben nemcsak egymással, hanem a nagy széllel is meg kellett birkóznia a csapatoknak, a hajrában azonban ennek ellenére volt még egy nagy esélyünk: Sós beadását Beke csúsztatta centikkel a jobb oldali kapufa mellé.

Így 0–0-s döntetlennel zárult a találkozó, amely azt jelenti, hogy a lejátszott négy felkészülési mérkőzés egyikén sem kaptunk gólt, a mostani döntetlen mellett pedig három győzelmet arattunk.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon