Egy pontot szereztünk a Győr otthonában

Budafoki MTE

Csapatunk a Merkantil Bank Liga hétközi, 34. fordulójában szerda délután az ETO FC Győr otthonában lépett pályára. A gól nélküli első játékrészt követően Beke Péter menetrendszerű találatával a második félidő elején megszereztük a vezetést, a hajrában azonban egyenlítettek a hazaiak, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Ezúttal öt sárga lapos eltiltás miatt csapatkapitányunkra, Kovács Dávidra, valamint a kispadok előtt vezetőedzőnkre, Mátyus Jánosra nem számíthattunk, ebben a felállásban vártuk a kezdősípszót: Gundel-Takács B. – Fótyik D., Jagodics M. (C), Nándori B. – Kalmár O., Oláh B., Adorján K., Németh M., Csonka A. – Vasvári Z., Beke P.

Az első 10 perc egyik oldalon sem hozott komoly gólszerzési lehetőséget, a hazaiaknál Szendrei fejese kerülte el jócskán a kapunkat, nálunk pedig Beke Péter próbálkozott kétszer, Fadgyasnak azonban egyik kísérlet hárítása sem okozott gondot. Az első negyedóra végén az addig legveszélyesebb helyzet előttünk adódott: a ritmust váltó Bekét két ember szerelte együttes erővel a kaputól 25 méterre, a labda viszont Vasvárihoz került, aki egy igazítás után centikkel lőtt a jobb felső sarok mellé…

A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült a pályán, nálunk volt többet a labda és mi irányítottuk a játékot, Csonka András mezőnymunkája és labdaszerzései kiemelkedőnek bizonyultak. A 26. percben Kalmár Olivér ívelt középre a bal széltől, Beke érkezett középen, ám hét méterről, kapásból a kapu mellé belsőzött. A 35. minutumban már ziccerünk is volt: Oláh Bálint játszotta meg nagyszerűen Vasvárit a 16-oson belül, akinek azonban beleléptek az öt méterről leadott lövésébe, így az oldalhálóban kötött ki a labda… A félidő hajrája inkább a kemény belépőkről és az ezekért kiosztott sárga lapokról szólt a támadások helyett, így nem láthatott gólt az ETO Park közönsége.

Fordulás után viszont szinte azonnal, a 47. percben ugyanis megszereztük a vezetést: szép labdajáratás után Oláh rázta le magáról a védőjét a bal oldali alapvonalnál, majd a második hullámban érkező Bekéhez passzolt, aki egy igazítás után 10 méterről, védhetetlenül bombázott a kapuba, 0–1! A bekapott gól után próbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a győri alakulat, amely az 59. percben közel járt az egyenlítéshez: Huszár maradt üresen egy kontra végén a hosszú oldalon, már csak kapusunkkal állt szemben, Gundel-Takács Bence azonban bravúrral védte a ziccert!

A vezetés birtokában tudatosan visszaállt csapatunk és kontrajátékra rendezkedett be, a hazaiak pedig nem igazán találtak fogást a védelmünkön, az ellentámadásainkban pedig rendre benne volt a veszély. Így érkeztünk el a meccs hajrájához, ahol viszont sajnos némi szerencsével egyenlített az ETO: egy elméretezett centerezést Óvári gyűjtött be a hosszú oldalon, majd az alapvonalról középre játszotta a labdát, a Gundel előtt álló Szendrei pedig közelről a kapunkba kotorta… A hajrában mindkét együttes ment előre a győzelemért, újabb találat azonban nem esett, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

ETO FC Győr–Budafoki MTE
1–1 (0–0)

Győr, ETO Stadion, 150 néző. Vezette: Gaál Ákos (Kóbor Péter, Szabó Dániel)
ETO: Fadgyas – Deákovits (Óvári Zs., 69.), Fodor F., Keresztes K. (Urblík N., 22.), Csontos D. – Kiss M. (Tuboly, a szünetben), Toma Gy. (Vitális M., 56.), Kiss B. – Borsos F. (Huszár M., a szünetben), Szendrei Á., Lacza. Vezetőedző: Antonio Munoz
BUDAFOK: Gundel-Takács B. – Nándori B., Fótyik D., Jagodics M. – Kalmár O. (Horváth O., 86.), Oláh B., Adorján K., Németh M. (Soltész I., a szünetben), Csonka A. – Beke P. (Bakti B., 78.), Vasvári Z. (Bíró M., 68.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Szendrei Á. (81.), ill. Beke P. (47.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon