Elvitte a Haladás a három pontot

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában hazai pályán 1–0-ra kikaptunk Szombathelyi Haladástól.

Sokkal kisebb volt az iram, mint csütörtökön a Honvéd elleni meccsen. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, Nyíri lövését védte Gundel-Takács. A folytatásban is több lehetősége volt a Haladásnak, de szerencsére nem került hálónkba a labda. A félidő utolsó tíz percében több akciót vezettünk, Vasvári háromszor is a kapuba találhatott volna, sajnos egyszer sem sikerült neki.

A szünet után is erőteljesebben rohamoztak a vendégek, az 50. percben Doktorics szép akció után megszerezte a vezetést (0–1), majd nem sokkal ezután Gundel-Takács védte Horváth Rajmund lövését. A hosszabbításban szabadrúgáshoz jutottunk, még Gundel-Takács is előre ment, de Kocsis beívelése után Merényi az égbe lőtte a labdát, így maradt, az eredmény.

Erős Gábor: Mérges és csalódott vagyok, mintha két különböző csapatot láttam volna csütörtökön és vasárnap.  Most játszottunk a legrosszabbul az idény során, remélem, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, és többet nem lesz ilyen gyenge produkciónk. Nem keresek kifogásokat, és ki kell mondanom a Haladás jobb, volt, megérdemelten nyert. Igyekszünk az ETO otthonában javítani, de nem lesz könnyű.

MERKANTIL BANK LIGA

10. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–SZOMBATHELYI HALADÁS 0–1 (0–0)

 Promontor utca, 600 néző. Vezette: Bana Gergely (Szilágyi Norbert, Ring Kevin).

BUDAFOKI MTE: Gundel-Takács – Fekete (Merényi, 71.), Horgosi, Lorentz, Kalmár (Sós, 82.) –Csonka A., Oláh – Horváth O. (Szerető, 54.), Németh (Kocsis 54.), Vasvári – Elek. Vezetőedző: Erős Gábor.

SZOMBATHELYI HALADÁS: Pálfi – Nyíri, Jagodics, Csonka B., Bosnjak – Zvekanov – Horváth R. (Szakály, 76.), Rácz (Ene, 82.), Csernik (Simut, 65.), Doktorics (Jancsó, 65.) – Katona (Mohos, 65.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics

Gól: Doktorics (50.). 

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon