A szombaton 11 órakor kezdődő paksi edzőmérkőzés előtt az eddigi tapasztalatokról kérdeztük csapatunk új vezetőedzőjét, Erős Gábort.
Amikor márciusban továbbjutottunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Kisvárda ellen, a vendégek trénere nem gondolta, hogy néhány hónappal később ő ül majd a fővárosi együttes kispadján. Pedig így történt. Erős Gábor nem sokkal később távozott a szabolcsi klubtól, a Budafok pedig a nyáron edzőt keresett, s egy esztendőre szerződtette a szakembert.
„Csak ismételni tudom, amit bemutatkozásomkor is említettem, nagyon jók az első benyomásaim mind a csapatot, mind a klubot illetően. Családias a légkör, érezni, hogy mindenkinek fontos a Budafok, kötődnek ide az emberek. A játékosok közül becsületesen dolgozik mindenki, senkit sem kell noszogatni. Az eddig három edzőmeccsünk közül az újpesti kettő nullás vereség alkalmával játszottunk a legjobban, ám ezeken a találkozókon nem az eredményen volt a hangsúly, előfordult például, hogy erős terhelés után léptünk pályára. Több játékos távozott, mint például Adorján Krisztián, Beke Péter, Jagodics Márk, Margitics Andor, Soltész István, Takács Ronald. Igyekeztünk, igyekszünk pótolni őket, nálunk folytatja pályafutását Elek Bence a III. kerülettől, Lorentz Márton Paksról, Merényi Ádám kölcsönben az MTK-tól, Orosz Marcell szintén kölcsönben az FTC-től, Pintér Ádám Szentlőrincről és Szerető Krisztofer Nyíregyházáról, s még valószínűleg lesz néhány igazolásunk. A tervek szerint huszonöt tagú keretünk lesz, huszonkét mezőnyjátékossal és három kapussal.”
A vezetőedző elmondta, hogy a Vasas elleni első bajnoki találkozóra nagyon jól fel kell készülni, ezt szolgálja a szombati, Paks elleni idegenbeli találkozó, majd a július13-tól 22-ig tartó edzőtábor a már kiválóan bevált helyszínen, Kranjska Gorában. Csapatunk a szlovéniai településen három meccset is játszik.
„Támadó futballt szeretnék megvalósítani, amit Kisvárdán is alkalmaztam. A vezetőség által megfogalmazott terv, hogy az NB II-ben a bajnokság végén az első tíz helyezett együttes között legyünk, optimista ember lévén, azt mondom, a cél reális.”