Gundel-Takács Bence: Sportos család a miénk

Budafoki MTE
Gundel-Takács Bence több óriási bravúrt is bemutatott az Ajka elleni bajnoki nyitányon, de sajnos ez sem volt elég a pontszerzéshez. Nyáron igazolt kapusunkkal beszélgettünk.

Hálátlan dolog a kapusposzt, hiszen hiába voltak hatalmas védéseid, nem úgy sikerült a bajnoki rajt, ahogyan elterveztük…

Nehéz mit mondani a meccsről, mert bár annak nyilván örültem, hogy viszonylag tényleg jól ment a védés, de sajnos ez abból a szempontból teljesen irreleváns, hogy emiatt nem osztogatnak pontokat. Maximalista ember vagyok, így csalódott voltam, hogy vereséggel kezdtük a szezont, ráadásul a harmadik gólnál szerencsém sem volt, a kapufáról a lábamra pattant a labda, onnan csorgott a kapuba… De hát ilyen a kapussors, Vezér Ádám kapusedzővel éppen azt beszéltük, hogy inkább egy ilyen meccsen történjen hasonló, mintsem hogy egy kiélezett összecsapás dőljön el hasonló találattal.

Sosem vonzott a góllövés, mindig a kapuban láttad magad?

Dehogynem, 10 éves koromig csatár voltam, imádtam azt is. Csak sajnos egyre nagyobb lett a pálya, nekem pedig egyre kevesebb kedvem volt futni… Ráadásul én voltam a legmagasabb a csapatban, így adta magát, hogy beállok a kapuba, aztán ott is ragadtam. Egyébként a bátyám is focizott, ő is kapus volt, így annyira nem volt idegen a poszt.

Ha már a családnál tartunk: édesapádtól, Gundel-Takács Gábortól örökölted a sport szeretetét?

Többek között tőle is. Ám eléggé sportos család a miénk, apa kézilabdázott, anya kosarazott, a bátyám focizott, a nővérem szintén kosarazott, így nem igazán volt kérdés, hogy én is sportolni fogok valamit. Emiatt természetesen minden támogatást megkaptam a családtagjaimtól és kapok mind a mai napig. Ha tudnak, akkor mindig kijönnek a meccseimre is szurkolni.

Nyáron érkeztél Budafokra, akkor azt mondtad, jók az első benyomásaid a klubot illetően. Azóta milyen impulzusok értek?

A rossz rajt ellenére továbbra is bizakodó vagyok, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az Ajka elleni találkozóból. Fájó és korai pofon volt, az tény, de gyorsan fel kell állnunk belőle és elindulni azon az úton, amit előzetesen elterveztünk és amivel mindenki elégedett lesz a klub háza táján.

Vasárnap első hazai meccsünkre is sor kerül az új szezonban: mit vársz a Pécs elleni összecsapástól?

Egyértelműen győzelmet, másra nem is gondolok. Sokat dolgoztunk a héten, mindenképpen ki akarjuk javítani a múlt heti fiaskót. Ráadásul ki akarjuk szolgálni a közönségünket is, így maximálisan odatesszük magunkat a mérkőzésen, ezt megígérhetem és bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot!

Gundel-Takács Bence: Sportos család a miénk

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon