Hatalmas sikerrel indítottuk a tavaszt, idegenben vertük a Pécset!

Budafoki MTE

Vasárnap délután folytatódtak a Merkantil Bank Liga küzdelmei, csapatunk a tabellán második helyen álló PMFC otthonába látogatott. A találkozón végig fegyelmezett és taktikus játékot mutatott csapatunk, Németh Márió góljával pedig nagyszerű győzelemmel kezdtük a tavaszt.

Vezetőedzőnk, Mátyus János az alábbi kezdőnek szavazott bizalmat: Gundel-Takács B. – Horgosi D., cFótyik D., Jagodics M. – Csonka A., Soltész I., Németh M., Adorján K., Horváth O. – Sós M., Kovács D.

Bár a hazaiak megnyomták a meccs elejét, helyzetet nem tudtak kialakítani, mi viszont a 7. percben első lehetőségünket gólra váltottuk: Horváth Olivér szerzett labdát a pécsi térfélen és négy az egy ellen vezethettünk kontrát, szélső hátvégünk végigrobogott a bal szélen, majd laposan centerezett, Németh Márió pedig 10 méterről a kapuba passzolt, 0–1!

A folytatásban át is vettük a játék irányítását, érezhetően megleptük a pécsieket, a 20. percben Adorján Krisztián balról érkező beadásáról centikkel maradt le az ötösön belül Kovács Dávid. Az első komoly PMFC helyzetet félórányi játékuk után jegyezhettük fel, ekkor korábbi játékosunk, a télen Pécsre igazoló Szabó Máté veszélyeztetett szabadrúgásból, Jagodics Márk azonban kifejelte az éles beadást a kapu torkából a rövid oldalon, nem sokkal később pedig Rácz László csúsztatott a 11-espont magasságáról, egyenesen Gundel-Takács Bence ölébe. A 43. percben aztán óriási ziccert hagytunk ki, megint Horváth húzta meg a bal szélen, laposan adott középre, Sós Máté nagyszerűen engedte tovább a hosszún teljesen üresen érkező Csonka Andráshoz a centerezést, aki viszont sajnos Helesfay Donátba bombázott hét méterről. Újabb gól tehát nem esett, ám így is megérdemelt vezetéssel vonulhattunk a szünetre.

A második játékrész Kocsis ígéretes szabadrúgásával indult, Gundel azonban kipiszkálta a jobb felső sarokból az 20 méterről leadott próbálkozást. Az 53. percben két helyen is változtattunk, a sárga lapos Horgosi Donát helyett Vaszicsku Gergő érkezett a védelembe, Sós Mátét pedig Bakti Balázs váltotta, aki tétmeccsen most debütált csapatunkban. A folytatásban inkább a küzdelem dominált a pályán, kőkemény belépők „színesítették” a játékot, nem könnyítették meg a csapatok a játékvezető dolgát. A 62. percben Oláh Bálint is pályára lépett, gólszerzőnket, Némethet váltotta. A 70. percben Kocsis lőtt nem sokkal fölé 22 méterről, és bár a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott Weitner Ádám együttese, ezen kívül nem tudott helyzetet kialakítani, aminél nagyobb dicséret aligha illetheti csapatunkat és az egész meccsen mutatott játékunkat.

Nagyszerű győzelemmel és fontos három ponttal kezdtük tehát a tavaszt, folytatás jövő vasárnap, amikor a Kazincbarcika látogat a BMTE Stadionba.

MERKANTIL BANK LIGA
21. forduló

PÉCSI MFC–BUDAFOKI MTE
0–1 (0–1)

Pécs, PMFC Stadion, 800 néző. Vezette: Katona Balázs (Máyer Gábor, Rózsa Dávid)
PMFC: Helesfay – Mayer J. (Svedyuk, 66.), Rácz L., Pejovics, Katona L. (Hegedűs, 85.) – Kocsis B., Szeles (Kártik, 81.), Kesztyűs B. (Krausz, 66.) – Harsányi (Gera, 66.), Tóth-Gábor, Szabó M. Vezetőedző: Weitner Ádám.
BMTE: Gundel-Takács – Fótyik, Horgosi (Vaszicsku, 53.), Jagodics – Csonka A., Adorján, Németh M. (Oláh B., 62.), Soltész, Horváth O. – Sós (Bakti, 53.), Kovács D. (Nándori, 85.). Vezetőedző: Mátyus János.
Gólszerző: Németh M. (7.).

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon