Hiába vezettünk, pont nélkül maradtunk az MTK otthonában

Budafoki MTE
Csapatunk a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában vasárnap este az előző szezonban még élvonalbeli MTK otthonába látogatott. Bár Beke Péter góljval korán megszereztük a vezetést, sajnos fordított a listavezető és végül magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott.

Csizmadia Csaba két helyen változtatott a kezdőcsapaton a szerdai, Gyirmót elleni összecsapáshoz képest, ezúttal az alábbi tizenegy játékosnak szavazott bizalmat: Gundel-Takács B. – Fótyik D., Vaszicsku G., Jagodics M. – Horváth O., Csonka A., Németh M., Adorján K., Szűcs Zs. – Kovács D. (C), Beke P.

A szakadó eső miatt, a csúszós talajban bízva az első percekben több távoli lövéssel is probálkoztak a játékosok, ezek közül Adorján Krisztiáné, valamint Bognár Istváné volt a legveszélyesebb, a két kapus azonban mindkét oldalon résen volt, Somodi Bence és Gundel-Takács Bence is szögletre mentett.

Bátran futballoztunk, rendre megnyertük a párharcokat is, amelynek a 10. percben meg is lett az eredménye: egy nagyszerű labdaszerzést követően Németh Márió iramodott meg az MTK térfelén, majd remekül ugratta ki a jobbján a támadást kísérő Beke Pétert, aki a kimozduló Somodi fölött csodaszépen emelt a hazai kapuba, 0-1!

A folytatásban is egyenlő partnerei voltunk a listavezetőnek, de sajnos a a hazaiak az első félóra végére, két elkerülhető góllal megfordították az eredményt: Bognár szögletét a középen üresen maradó Nagy Zsombor fejelte a hálónkba, majd a kapunk előterében fülelt le egy átadást Kovács Mátyás, aki betört a 16-osunkon belülre és jobbal kapura lőtt, amely mostani szokásunkhoz híven megpattant egy védőnkön, így lett igazán védhetetlen.

Csonka András a 35. percben közel járt az egyenlítéshez, ám 7 métereről leadott fejese nem sokkal a jobb oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret. Szünet előtt azonban megduplázta előnyét a hazai csapat, megint nem figyeltünk egy szögletnél, amelyet megcsúsztattak a röviden, Németh Krisztiánnak pedig a hosszú oldalon nem volt nehéz dolga, egy méterről passzolt az üres kapuba (3-1).

Fordulás után nem sokkal sajnos Kovács Mátyás egy remek távoli lövéssel megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját, amellyel a kék-fehérek lezárták a lényegi kérdéseket. Ezt követően kissé leült a meccs, a magabiztos előny tudatában a hazaiak próbálták tartani a labdát és kontrákból veszélyeztetni, mi pedig hiába alakítottunk ki több ígéretes lehetőséget is, Somodi több nagy védéssel megakadályozta, hogy közelebb zárkózzunk. Gundelnek is voltak bravúrjai, a csereként pályára lépő Stieber pedig a felső lécet találta telibe a 70. perc környékén.

A hajrában még Sós Máténak volt egy ígéretes lövése, valamint Tischlert tüntették el a 16-oson belül, sem újabb gól, sem büntető nem lett azonban a dolgokból. A hosszabbításban még kétszer Gundelnek is kellett védenie kellett, az eredmény azonban már nem változott. Így hiába vezettünk, végül pont nélkül maradtunk a Hidegkuti Nándor Stadionban.

MERKANTIL BANK LIGA
5. Forduló

MTK BUDAPEST–BUDAFOKI MTE 
4–1 (3–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 700 néző. Vezette: Farkas Ádám (Horváth Zoltán, Aradi József)
MTK: Somodi – Varju (Medgyes S., a szünetben), Poór P., Szépe, Nagy Zs. – Kata – Mezei (Horváth A., a szünetben), Bognár I. (Kovácsréti, 59.), Kovács Mátyás (Lehoczky R., 74.) – Németh K., Futács (Stieber Z., 51.). Szakmai igazgató: Bognár György
BMTE: Gundel-Takács – Jagodics M., Vaszicsku, Fótyik – Szűcs Zs. (Sós M., 55.), Csonka A. (Soltész I., a szünetben),  Adorján, Németh M. (Nándori, 55.), Horváth O. – Beke P. (Tischler, 67.), Kovács D. (Horgosi, a szünetben) Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Nagy Zs. (26.), Kovács Mátyás (29., 52.), Németh K. (45.) ill. Beke (10.)

Hiába vezettünk, pont nélkül maradtunk az MTK otthonában

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon