Hősies küzdelemben, ezüstéremmel zárult a történelmi kupamenetelés

Budafoki MTE

Szerdán este klubunk története első Magyar Kupa-döntőjét játszotta a Puskás Arénában. A Kisvárda és a Vasas ellen sikerrel megvívott összecsapásokat követően harmadik élvonalbeli riválisunk, a ZTE dolgát is megnehezítettük, olyannyira, hogy hosszabbításra került sor a fináléban. Amelynek utolsó perceiben sajnos a zalaiak két gólt is szereztek, így ők hódították el a trófeát, játékosaink azonban emberfeletti teljesítményt nyújtottak a sorozatban, így emelt fővel vehették át a második helyért járó medáliákat.

Sajnos a sárga lapjai miatt eltiltott Soltész István mellett egy nappal a meccs előtt egy másik alapemberünk is kidőlt a középpályáról, Adorján Krisztián megbetegedett és nem tudta vállalni a játékot, így az alábbi kezdővel vágtunk neki a finálénak: Gundel-Takács B. – Nándori B., Jagodics M., Fótyik D. – Bíró M., Csonka A., Kovács D., Oláh B., Kalmár O. – Horváth O., Beke P.

A meccs első helyzete, még ha nem is tudatosan, de a Zete előtt adódott, Tajti bal oldali lecsúszott beadása veszélyesen csapódott a jobb felső sarok irányába, Gundel-Takács Bence azonban szögletre tenyerelte a labdát.

Mi a 12. percben veszélyeztettünk először, ekkor egy harcias labdaszerzést követően a bal szélről Beke Péter tálalt a középen érkező Horváth Olivér elé, aki viszont lövés helyett inkább a passzt választotta, ám a kapu előtt nem érkezett társ, így odalett a lehetőség. Nem sokkal később Gundel hatalmas kirúgása után csapatkapitányunk, Kovács Dávid elé került a labda, aki 19 méterről bombázott a kapu fölé.

A 20. minutumban aztán csak a szerencse mentette meg a zalaiakat attól, hogy ne kerüljenek hátrányba: Beke vette el a labdát Csókától az ellenfél 16-osának jobb szélén, lapos centerezésébe Kálnoki-Kis belevetődött, a ZTE csapatkapitányáról pedig a felső lécre vágódott a labda. A kipattanót Horváth gyűjtötte be, közeli lövését azonban a gólvonalról tisztázták a fehér mezes hátvédek…

A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült a pályán, több veszélyes kontrát is vezettünk, ám a játék képe alapján hiába lett volna megérdemelt a budafoki vezetés, gól nélküli állásnál mehettek pihenőre a csapatok. A második félidőre a technikás megoldások és a szemre is tetszetős akciók helyett inkább a harciasság, valamint a középpályán történő „birkózás” volt a jellemző. A kapuk csak elvétve forogtak veszélyben és bár a zalaiak átvették az irányítást, kósza ívelésekkel és nagy bedobásokkal próbáltak veszélyeztetni – jobbára kevesebb, mint több sikerrel…

Csapatunk az utóbbi hetek kőkemény meccsterhelét követően a hajrára érezhetően elkészült az erejével, ezt több kényszerű csere is bizonyította, ám a pályán lévők hősiesen küzdöttek, így 90 perc alatt nem született döntés, jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás. Amelyet szintén korábbi edzőnk, Boér Gábor együttese irányított, élvonalbeli riválisunk azonban nem talált fogást elszánt védelmünkön. Amikor viszont már lélekben mindenki a 11-espárbajra készült, a 117. percben egy szerencsés találattal megtörte a jeget a ZTE: a meginduló Némethet Vaszicsku Gergő szerelte becsúszva, a labda azonban Oláh Bálintról visszapattant a támadó elé, aki kiszorított szögből, az ötös bal sarkáról a hosszú felsőbe bombázott, 0–1.

Együttesünket érezhetően megfogta a találat, és bár mindent egy lapra feltéve mentünk előre az utolsó percekben, a 122. minutumban Szalay egy ritkán láthatóan jól eltalált távoli szabadrúgás-góllal lezárta a mérkőzést, 0–2.

Nem jött össze tehát az újabb történelmi siker, ezüstérmesként zártunk a Mol Magyar Kupa idei kiírásában, több mint tízezres, lelkes szurkolótáborunk azonban győztesként ünnepelte a BMTE labdarúgóit a lefújást követően, akik egy életre szóló élménnyel ajándékoztak meg minden budafoki szimpatizánst. Sőt, az országban egészen biztosan, hogy másokat is!

Mol Magyar Kupa
Döntő

Budafoki MTE – Zalaegerszegi TE
0–2 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után

Puskás Aréna, 24 152 néző. Vezette: Vad II. István
BMTE: Gundel-Takács B.– Nándori B. (Vaszicsku G., a hosszabbítás szünetében), Jagodics M., Fótyik D. – Biró M. (Fekete M., 89.), Csonka A., Oláh B., Kalmár O. (Margitics A., a hosszabbítás szünetében) – Beke P. (Bakti B., 100.), Kovács D. (Németh M., 65.), Horváth O. (Vasvári Z., 78.). Vezetőedző: Mátyus János
ZTE: Demjén – Mocsi A., Kálnoki-Kis, Csóka D. – Mim (Huszti A., a szünetben), Szankovics (Kovács B., 111.), Szendrei N., Gergényi (Bedi, 98.) – Ubochioma (Szalay Sz., 77.), Ikoba (Németh D., a szünetben), Tajti. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Németh D. (117.), Szalay Sz. (120+2.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon