Csapatunk szombaton délelőtt megtartotta a vasárnapi, Mosonmagyaróvár elleni Merkantil Bank Liga-mérkőzés előtti utolsó edzését, a pályát kímélve, a kapu mögött területen A időjárás nem volt kegyes a futballistákhoz, a hidegebbre fordult időben az eső is esett.
Jó hír, hogy a bokasérüléséből felépülő Pintér Ádám már óvatosan, de a többikekkel gyakorolt. A tréning jó hangulatban zajlott, remélhetőleg vasárnap 15 óra közül is vidám lesz a társaság, azaz ismét győzelemnek örülhet..
Ellenfelünk nem szerepel jól a mostani másodosztályú bajnokságban. Az eddigi 14 mérkőzésén mindössze egyszer tudott győzni, október 22-én, a 12. fordulóban hazai pályán 2–1-re nyert a Szombathelyi Haladás ellen. Háromszor ért el döntetlent, tíz alkalommal szenvedett vereséget, a két legsúlyosabb a Vasas (1–5) és az ETO (0–4) elleni volt, mindkét találkozót idegenben játszotta. A negyedik forduló után leváltották Németh Zoltán vezetőedzőt, a helyét Király József szakmai igazgató vette át. A legutóbbi fordulóban otthon 2–0-ra kapott ki a Soroksártól. A csapat mostanáig tíz gólt szerzett és harminchármat kapott, hatpontjával a 18 tagú NB II-es mezőny utolsó helyezettje.
Mi, ugye, 14 forduló után 18 ponttal a kilencedik helyen állunk, 14 gólt értünk el és tizenhetet kaptunk.
Csapatunknak múlt vasárnap Szegeden volt tartása, és csak a hajrában esett góllal szenvedett vereséget, remélhetőleg most a Promontor utcában újra győz az együttes. Vezetőedzőnk, Erős Gábor azt mondta: „Minden tiszteletem a Mosonmagyaróváré, de vasárnap mindenképpen meg kell szereznünk a három pontot, tehát csak a győzelem az elfogadható. Nem könnyűek az ilyen mérkőzések, ezúttal azonban nem beszédre és fogadkozásra, hanem tettekre van szükség.”
Vajon mit vár a meccstől a csapatkapitány Kovács Dávid?
„Bár a Mosonmagyaróvár az utolsó a tabellán, biztos, hogy játékosai nem feltartott kézzel lépnek pályára. Mi az elmúlt fordulókban nem voltunk eredményesek, tehát most mindenképpen nyernünk kell. A sok eső miatt a talaj igen mély lesz, de nemcsak nekünk, hanem ellenfelünknek is. Több olyan játékosunk van, aki erős a párharcban, ez a várható körülmények miatt sokat számít majd. Jó a hangulat, vasárnap tehát győzni kell, hogy sikerélménnyel menjünk a válogatott találkozó miatti szünetre, s jól fel tudjunk készülni a szezon hátralévő három mérkőzésére.”
Honlapunk kíváncsi volt Vezér Ádám kapusedző véleményére is.
„Fontos, hogy csapatként működjünk, vissza kell térni a régi útra, már ami az eredményt illeti, mert a közösséggel eddig sem volt probléma. Most meg kell szereznünk a három pontot.”