Következik: a „döntetlenkirály”

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában vasárnap 13 órakor Pécsen lépünk pályára. A PMFC az egész mezőnyben a legtöbb döntetlent érte el, szám szerint hetet.

A Baranya vármegyei együttes négyszer győzött, négyszer veszített, 19 pontjával a 12. helyezett. Az eddigi15 mérkőzésén mindössze öt gólt szerzett, viszont nagyon kevés gólt is kapott, csak kilencet. Mi ugye, szintén 19 ponttal a tizenegyedikek vagyunk a tabellán.

Az előző bajnokságban januárban Pécsen 1–0-ra nyertünk. A gólt Németh Márió rúgta.

– Rendkívül szoros mérkőzésre számítok, és úgy érzem ismét egy gól fog dönteni – mondta honlapunknak Márió. – Bízom benne, hogy ismét mi örülhetünk a végén. Akkor Horváth Olivér átadásából körülbelül tizenhárom méterről találtam a kapuba. Jó lenne ismételni.

Horváth Olivér: „Nehéz mérkőzésre számítok. Egyik együttes sincs túl jó formában, nagyon remélem, hogy mi nyerjük meg a vasárnapi meccset.”

Erős Gábor vezetőedző: „Kemény dió lesz a Pécs. Szervezetten játszik, nem véletlenül kapott ilyen kevés gólt. A válogatott Eb-selejtezői miatti szünet segített, hogy rendezzük a sorainkat. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni, bízom benne, hogy ennek vasárnap látható eredménye is lesz. A szezon vége felé sokat számít, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet, és melyik tud jobban alkalmazkodni az ilyenkor már nem mindig ideális külső
körülményekhez.”

Tőlünk Oláh Bálint a Mosonmagyaróvár elleni találkozón piros lapot kapott, egy meccsre tiltották el, így vasárnap nem léphet pályára.

Ellenfelünknél a héten nevezték ki az új vezetőedzőt, Kulcsár Árpádot, aki eddig utánpótlás szakmai igazgató volt. A 49 éves pro-licences edző ült már a PMFC kispadján, s a 2000-es évek elején nyolc esztendeig a klub játékosa volt.

Szurkolóink figyelmébe: egy belépő 1500 forintba kerül, 14 év alatt és 65 év felett ingyenes, de a vendégpénztárban regisztrációs jegyet kell kérni. A Budafok-drukkerek a 7-es kapunál, a Szigeti út felől mehetnek be a stadionba.

A találkozót élőben közvetíti a Pécs YouTube-csatornája, ami IDE kattintva található.

A képen a januári gólpasszadó Horváth Olivér (11) és a gólszerző Német Márió, mögötte a csapatkapitány, Kovács Dávid.

Fotó: pmfc.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon