Kulcsfontosságú győzelem a Csákvár otthonában

Budafoki MTE

Csapatunk a Merkantil Bank Liga 32. játéknapján az Aqvital FC Csákvár otthonába látogatott. A mérkőzésen egy gól döntött, amelyet Oláh Bálint szerzett a második félidő közepén, így rendkívül fontos három ponttal gazdagodtunk.

Vezetőedzőnk, Mátyus János három helyen változtatott kezdőcsapaton a csütörtöki, DVTK elleni mérkőzéshez képest: Adorján Krisztián, Németh Márió és Biró Márk helyett Oláh Bálint, Csonka András és Bakti Balázs került be csapatunkba: Gundel-Takács B. – Fótyik D., Jagodics M. (C), Nándori B. – Kalmár O., Oláh B., Bakti B., Soltész I., Csonka A. – Horváth O., Beke P.

Aktívabban kezdtük a meccset, már a második percben veszélyeztettünk, ám Bakti és Beke gyorsan elvégzett oldalszabadrúgása után Oláh ha csak centikkel is, de lemaradt a hosszún a lapos centerezésről. A hazaiak első lehetőségére a 8. percig kellett várni, ekkor Torvund ment el a jobb szélen, betört a 16-oson belülre, ám éles szögből leadott lövését magabiztosan védte Gundel-Takács.

A folytatásban mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, nem forogtak veszélyben a kapuk. A 30. perctől aztán felpörögtek az események. Ekkor mintaszerű akciót vezettünk, Jagodics tanári keresztlabdát adott Horváthnak, aki már az átvétellel megverte a bal szélen védőjét, majd tökéletesen passzot a hosszún üresen érkező Bekéhez, aki viszont öt méterről az üres kapu fölé lőtt. A túloldalon azonnal megbüntethette volna a kimaradt ziccert a Csákvár, de szerencsére hiába maradt bántóan üresen a kapunk előterében Magyari beadását követően Murka Benedek, mellé fejelte a nagy helyzetet. Gólt így nem láthatott a Tersztyánszky Ödön Sportközpont közönsége, 0–0-s állással mehettek piheőre a csapatok.

Amelyek a második félidőben nem estek egymásnak, legalábbis nem úgy, ahogyan kellett volna: kemény csata és sok szabálytalanság jellemezte az első negyedórát. Az első lehetőség előttünk adódott, a 60. percben Beke indult be a védelem mögé a bal szélen Horváth pörgetése után, majd a tőle megszokott módon befelé cselezte magát, ám a lövésre nem maradt igazán ereje, így Zelizi könnyedén hárított. A 70. percben viszont megszereztük a vezetést: a csereként pályára lépő Kovács Dávid lőtt élesen kapura egy szabadrúgást a bal szélről, Zelizi megint óriásit védett a röviden, a kipattanót viszont az akkor már szintén pályán lévő Adorján passzolta középre, Oláh pedig 1 méterről az üres kapuba lőtt, 0–1!

A hajrában mindent egy lapra feltéve ment előre a Csákvár az egyenlítésért, ám védelmünk és Gundel-Takács nagyszerűen állta a rohamokat, amelyek leginkább beívelések formájában érkeztek a 16-osunkra, komoly gólveszélyt pedig nem hordoztak magukban. Az eredmény így nem változott, egygólos győzelmet arattunk, amellyel rendkívül fontos három pont párosult.

Merkantil Bank Liga
32. forduló

Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE
0–1 (0–0)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Szécsényi István, Kiss Balázs)
CSÁKVÁR: Zelizi – Murka, Vaskó, Karacs, Körmendi – Magyar Zs. (Ominger, 64.), Posztobányi (Alaxai, 76.), Kocsis D. (Gazdag, 64.) – Torvund (Tamás N., 76.), Fejős (Hornyák, 64.), Baracskai. Vezetőedző: Tóth Balázs
BUDAFOK: Gundel-Takács B. – Nándori B. (Adorján K., 69.), Jagodics M., Fótyik D. – Csonka A., Soltész I. (Kovács D., 56.), Oláh B., Kalmár O. – Beke P. (Takács R, 81.), Bakti B. (Bíró M., 56.), Horváth O. (Vaszicsku G., 81.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Oláh B. (70.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon