Mátyus János: Eljutottunk oda, hogy senki nem mehet biztosra ellenünk!

Budafoki MTE
Vezetőedzőnket kérdeztük a közelmúlt sikereiről, a jövőben ránk váró kihívásokról és a Budafokon szerzett tapasztalatairól is.

Az elmúlt héten 7 nap leforgása alatt három győzelmet arattunk, kettőt a bajnokságban, egyet a Magyar Kupában, ahol a klub történetében másodszor jutottunk elődöntőbe. Ez volt az eddigi legjobb időszak, amióta Budafokon vagy?

Azt hiszem, igen és nem feltétlenül csak az eredmények, hanem a mutatott játék, a szervezettség és a harciasság miatt is. Amit a szakmai stábbal kértünk a fiúktól, maximálisan teljesítették, volt, hogy hátrányból felállva fordítottunk, volt, hogy egy nálunk jóval magasabban jegyzett, NB I-es topriválist győztünk le, végül pedig a szívünk és a mentalitásunk az erőltetett menet okozta fáradtságot is felülírta.

A Vasas lesz az ellenfelünk a fináléba jutásért – messze van még a találkozó de előzetesen mit szóltál a sorsoláshoz és mit vársz az összecsapásról?

Bárkit is kaptunk volna, ugyanaz igaz minden párharcra: az ellenfelünk a toronymagas esélyese a mérkőzésnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem szeretnénk továbbjutni és mindent megtenni azért, hogy a Puskás Arénában játszhassunk, sőt! Szerencsére mind a bajnokságban, mind a kupában bizonyítottuk már, hogy nagyon nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki le akar győzni minket. A maximális tiszteletünk mellett szeretnénk minden ellenfelünk orra alá borsot törni, nincs ez másként a Vasassal sem.

Fél éve vetted át a csapat irányítását; ott tart az egyesület, ahol elképzelted, hogy március elején tartania kell?

Mindig van hová fejlődni, mi is szeretnénk hétről hétre győzelmekkel és jó játékkal megajándékozni a szurkolókat és saját magunkat is. De nem lehet okunk a panaszra, az utolsó helyen vettük át a csapatot, most 10. helyen állunk, szerencsére egyre messzebb a veszélyzónától. Ami viszont talán a legfontosabb: eljutottunk oda, hogy senki nem mehet biztosra ellenünk!

Vannak régebb óta sérült játékosaink, illetve sajnos a közelmúltban is kiestek néhányan. Velük kapcsolatban szolgálhatunk új hírekkel szurkolóinknak?

Takács Ronald rehabilitációja jó úton halad, már futóedzéseket is végez, így néhány hét múlva végre visszatérhet közénk, vele még inkább bővülhet a támadórepertoárunk. Oláh Bálintnak szintén szüksége van még néhány hétre, hogy ismét visszatérjen a pályára, Horgosi Donát sérülése pedig szerencsére mégsem annyira súlyos, mint ahogyan elsőre annak tűnt, így hamarosan ő is újra bevethető lesz.

Vasárnap a Békéscsaba otthonába látogatunk – folytatódik a jó sorozat?

Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nehéz helyzetben van az ellenfelünk és biztos vagyok benne, hogy minden erejét mozgósítja azért, hogy bennmaradjon. Stabil csapata van a Békéscsabának, ezt tavasszal már többször is bizonyította, ráadásul a Viharsarokba tett látogatás sohasem tartozik az ellenfelek kedvencei közé… Nekünk viszont a mi helyzetünkkel és a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, valamint arra törekednünk, hogy az utóbbi mérkőzéseken szerzett lendület és a mutatott hozzáállás kitartson. Minden tudásunkra és összpontosításunkra szükségünk lesz vasárnap, semmiképpen nem szeretnénk ugyanis üres kézzel hazatérni Budafokra!

Mátyus

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon