Mátyus János: Győzelemmel szeretnénk búcsúzni a hazai pályától

Budafoki MTE

Így várja a Soroksár elleni, szezonbeli utolsó bajnoki mérkőzést vezetőedzőnk, Mátyus János.

„Borzasztóan sűrű volt a programunk az elmúlt hetekben, mérkőzés mérkőzést követett, amelynek csúcspontja természetesen a kupadöntő volt. Hosszú idő után viszont először készülhettünk a megszokott menetrend szerint és szerencsére a kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, valamint a kevesebb játékpercet kapó futballisták is teljes értékű edzésmunkát végezhettek a héten. Nagy kihívás vár ránk, hiszen egy roppant erős Soroksár lesz az ellenfelünk, de megfelelően felkészülünk a riválisunkból, hiszen hazai pályán mindenképpen győzelemmel szeretnénk lezárni ezt a csoda szép idényt.

Lipcsei Péter személyében egy általam rendkívül szeretett és csodált játékos, csapattárs, kolléga és barát ül majd az ellenfél kispadján, akivel mindig öröm találkozni. Évek óta nagyszerű munkát végez a XXIII. kerületben, remek csapatot rakott össze, látványos, sok gólos összecsapásban bízom, és ahogyan mondtam, természetesen budafoki sikerben.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon