„Nagyon komoly megmérettetésen vagyunk túl és bár továbbra sem szabad elfelejtenünk, hogy ezek felkészülési mérkőzések, de azért egy olyan csapatot legyőzni, amely a cseh kupa címvédője, ősszel pedig az Európa Konferenci-liga csoportkörében szerepelt, mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény.
Hasonló összecsapás vár ránk szombaton is, méghozzá az utolsó a bajnokság folytatása előtt. Mind hozzáállásban, mind játékban ugyanazt várom a csapattól, amit a Slovácko ellen mutatott és remélem folytatjuk azt a tendenciát, ami jellemző volt ránk. Elsősorban a folyamatos fejlődésre gondolok, hiszen egyre jobb és jobb volt a preformansz a meccseinken. Úgy érzem, összességében jó úton haladunk, a szerb első osztályú FK Javor ellen pedig szépen szeretnénk zárni az egyhetes edzőtábort. Ahol bár az időjárás nem annyira fogadott a kegyeibe minket, hiszen többnyire borongós, esős időnk volt Umagban, ettől függetlenül remek körülmények között végezhetjük el a tervezett munkát.”