Mátyus János: Remek emberekre és barátokra leltem Budafokon

Budafoki MTE

Vezetőedzőnket kérdeztük többek között a bajnokság első feléről, a szűk fél év alatt Budafokon szerzett tapasztalatairól és a karácsonyi ünnepekről is.

Hogyan értékeled az őszi szezonunkat?
Értelemszerűen csak azt a részét tudom, amikor augusztus végén Felipe Matos asszisztens edzőmmel átvettük a csapat irányítását. Két pontunk volt, utolsó helyen álltunk a tabellán, amióta viszont itt vagyunk, a pályán szerzett pontok tekintetében a hatodik helyről várhatnánk a folytatást, emiatt mindenkit dicséret illet. Mégsem mehetünk el maradéktalanul elégedetten a téli szünetre, hiszen egyrészt az Ajka elleni zárómeccs sajnos rosszul sikerült, másrészt összességében osztályozós helyen telelünk és még mindig harcolnunk kell azért, hogy eltávolodjunk a veszélyzónából. De azt megígérhetem, hogy ezt maradéktalanul meg is tesszük majd és biztos vagyok abban is, hogy végül nem lesznek kiesési gondjaink.

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben?
Szerencsére több ilyen is van. Nyilván az első alkalom, amikor leülhettem egy ilyen patinás egyesület kispadjára, elég meghatározó élmény, annak ellenére is, hogy sajnos csak döntetlent játszottunk a Szentlőrinccel. Az ősz csúcspontja egyértelműen a Soroksáron aratott siker volt, ahol egy nagyszerű csapatot győztünk le, drámai küzdelemben. És talán sokaknak furcsa lesz, de ha egy félidőt kellene kiemelnem, az a Nyíregyháza elleni első játékrész lenne, az első 45 percben ugyanis kifogástalan volt a játékunk.

Mi volt az a terület, amivel a legelégedettebb voltál?
Általában minden csapatomnál bekövetkezik, hogy ha nem is varázsütésre, de igazán harcossá válik, a végletekig küzd, szerencsére ezt most is tapasztaltam. Emellett fizikálisan és taktikailag is egyre jobbá váltunk, ezeken a területeken viszont egyértelműen van még hová fejlődnünk, rajta is leszünk a téli felkészülés alatt.

Mi szorul még fejlesztésre januárban?
Mentálisan nyilván augusztusban elég mélyen volt az öltöző és itt is egyértelmű előrelépést tapasztaltam, de ezen folyamatosan dolgoznunk kell. Ami pedig szintén fontos, hogy az erőnlétünk is megfelelő legyen az előttünk álló feladatokra.

Mekkora mozgás várható a keretben?
Jelentős változások nem hiszem, hogy lesznek, de az biztos, hogy a kötelező fiatal poszton szeretnénk tovább erősödni.

Utánpótlásklubunk, a Budafoki LC minden korosztályban megválasztotta az év legjobb játékosát – a díjak átadásában ráadásul te is személyesen segédkeztél. A BMTE-nél kinek adnád ezt az elismerést?
Jó kérdés, két jelöltem lenne rá és ha mezőnyjátékost kell megneveznem, akkor Jagodics Márk kapná, aki igazi vezére volt a csapatunknak ősszel, mind a szellemiségével, mind a teljesítményével maximálisan elégedett voltam. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam…

Összességében azt kaptad a budafoki szerepvállalásodtól, amire előzetesen számítottál?
Abszolút, ahogy az elején is mondtam, nehéz helyzetben ültünk le a kispadra, de tudtam, hogy milyen szellemiséget képvisel Jakab János tiszteletbeli elnök úr és maga az egyesület is. Nemcsak remek emberekre, hanem barátokra is leltem a Promontor utcában, nagyszerű a kollektíva és a morál mind az öltözőben, mind a BMTE Stadion egészében.

Nálad is a pihenésé a főszerep a karácsonyi időszakban, szereted az év végi ünnepeket?
A karácsonyi készülődést nagyon szeretem, szűkebb családi körben, a párommal, a gyerekeimmel és az édesanyámmal töltjük a karácsonyt. Szakmailag kevésbé vonzó ez az időszak, a sok papírmunka, az esetleges tárgyalások, de ezek elengedhetetlenek a jövőbeni sikerekhez.

Mit üzennél 2023-ra a budafoki drukkereknek?
Nagyon jól esett, hogy a szurkolók is bizalommal és tisztelettel fogadtak, éreztem, hogy hatalmas a várakozás a részükről, amikor viszont kilábaltunk a gödörből, nagyon nagy szeretet zúdult rám, ami pedig még fontosabb, a csapatra is. Mindenkinek békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok, nagyon bízom benne, hogy tavasszal is nagy számban buzdítanak majd minket, mert szükségünk lesz rá. Igyekszünk majd gólokkal, győzelmekkel meghálálni és szeretnénk meglepni őket egy kiemelkedő kupaszerepléssel is!

Mátyus János: Rendkívül boldoggá tett a csapatom!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon