Megvan a három pont!

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában, negyedik hazai találkozónkon rendkívül izgalmas mérkőzésen 2–1-re nyertünk, ismét dobogóra kerültünk, a második helyen állunk!

Pintér Ádám Putnokon, a Mol Magyar Kupa-meccsen részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, hosszabb ideig nem számíthatunk rá. Ádám, mielőbbi gyors gyógyulást!

Jól kezdtek a vendégek, bátran letámadtak, két hatalmas lehetőségük is volt, szerencsénkre egyikből sem lett gól. A 14. percben érdekes körülmények között szereztük meg a vezetést: Kocsis bal oldalról beívelt labdája Szerető elé került, Kiss kapus menteni próbált, de Vicziánt találta el, akiről a labda néhány méterről becsorgott az üres kapuba (10). Nem sokkal utána ismét a hálóba találtunk, de a bíró szabálytalannak látta Horgosi megmozdulását, akinek a fejese után Elek sarkazott a kapuba.

Továbbra is nagy volt az iram, néhány kemény belemenés tarkította a találkozót. A félidő végén Szerető vágtatott el a bal szélen, keresztlabdájával ziccerbe hozta Csonkát, aki viszont hatalmas helyzetben a kapu mellé gurított.

A szünetben Jakab János tiszteletbeli elnök, Vizi Sándor ügyvezető elnök és Filkor Attila sportigazgató elbúcsúztatta és ajándékokat adott át a pályafutását az előző idény végén befejező kiváló hátvédünknek, Margitics Andornak. Andor nyolc évig, 2015-től 2023 ig futballozott Budafokon, 222 mérkőzésen lépett pályára, ezek közül 198-szor különböző osztályú bajnokikon, 24-szer Magyar Kupa-találkozókon szerepelt. Részese volt az NB I-be jutásnak, játszott az első osztályban és részese volt az előző sorozatban, a Mol Magyar Kupa-menetelésnek is, amelynek során csapatunk a döntőben játszott.

A második félidő elején Andor végezte el a kezdőrúgást. A meccs továbbra is nagyon küzdelmes volt, a Viczián kezezése miatt megítélt büntetőt, akárcsak a putnoki kupameccsen, Elek értékesítette (20).

A másik oldalon a védők szorításában Balázs esett el a 16-os vonalánál, Görög Márió a 11-es pontra mutatott, Zamostny talált a hálóba a 11-esből (21).

A folytatásban is kemény csata volt, de érdekes, hogy a bíró egyetlen sárga lapot sem osztott ki, pontosabban egyet igen, azt a vendégek mesterének Vas Lászlónak adta reklamálásért. Vasvári lőtt a kapu fölé, s az ellenfélnek is akadtak helyzetei, ám az eredmény már nem változott, így a bajnokságban két vereség után újra nyertünk.

Vetélytársaink közül a Nyíregyháza és a Kozármisleny csak döntetlent játszott, a Pécs kikapott, így feljöttünk a dobogó második fokára, s mivel a listavezető ETO is csak x-et ért el, pontszámban beértük a győrieket, a kisalföldiek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak az élen.

Folytatás csütörtökön 19.45-től a Bozsik Arénában, a Honvéd elleni meccsünket az M4 Sport élőben közvetíti.

MERKANTIL BANK LIGA
8. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–Tiszakécskei LC  2–1 (1–0)
Promontor utca, 500 néző. Vezette: Görög Márió  (Máyer Gábor, Vörös Dániel)

BUDAFOK: Gundel-Takács – Bíró (Fekete, 90.), Horgosi, Fótyik, Kalmár – Csonka, Oláh – Merényi (Vasvári, 67.), Szerető (Horváth O., 80.), Kocsis B. (Németh, 67.) – Elek. Vezetőedző: Erős Gábor
TISZAKÉCSKE: Kiss – Kocsis D. (Krivocjuk, 90.), Csáki (Balázs, a szünetben), Fodor, Viczián, Grünvald (Cipf, 72.) – Szekér (Gyurján, 90.), Szőr – Bertus (Bencze, a szünetben), Zamostny, Erdei. Vezetőedző: Vas László 
Gól: Viczián (14. öngól), Elek (50. 11-esből), illetve Zamostny (55. 11-esből)

Erős Gábor: Ebben a bajnokságban nagyon kis dolgokon múlik, hogy mérleg nyelve melyik irányba billen el Most mi voltunk a szerencsésebbek. Nekünk az volt most a legfontosabb, hogy a két vereség után ismét nyerjünk. Lehetett volna fordított is az eredmény, de ez a siker a Budafok erejét mutatja.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon