Óriásit küzdöttünk, háromgólos hátrányból álltunk fel Mezőkövesden

Budafoki MTE

Hatvankilenc percen át úgy nézett ki, pont nélkül távozunk Mezőkövesdről, de elképesztő hajrával csapatunk három gólt berámolt a hazai kapuba. Tisztességgel megharcoltunk a döntetlenért, Nikházi Márk edző pedig őrzi bajnoki veretlenségét csapatunk élén.

Nem könnyű fenntartani a folyamatos eredményességet egy olyan bajnokságban, amely annyira kiegyenlített, mint a Merkantil Bank Liga, amelyben bármelyik csapat le tudja győzni a másikat. Ennek tükrében különösen nagy eredmény, hogy a BMTE megbízott vezetőedzője, Nikházi Márk vezetésével még nem kapott ki a csapat a bajnokságban, az eddigi négy meccséből kettőt megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott.

A Mezőkövesd hátrébb áll a tabellán, de amióta Csertői Aurél leült a kispadra, azóta szervezettebb és kifejezetten veszélyes futballt játszik, amit be is bizonyított ellenünk, amikor a mérkőzés 14. percében már két góllal vezetett, és lássuk be, a játék képe alapján nem nagyon volt benne a fordítás esélye, mert a csapatunknak nem igazán ment a játék, kereste a saját ritmusát.

Aztán, amikor a második játékrész kilencedik percében Bartusz Dániel megszerezte a harmadik hazai gólt is, talán már senki sem gondolta volna, hogy ebből még lehet budafoki pontszerzés. Az edző és a játékosok azonban másképp vélekedtek, mert jött az elképesztő hajrá, ami mindenre rácáfolt.

A 69. percben a csereként beállt Elek Bence szépített, némileg váratlanul, de a vendégjátékosok és a szurkolók akkor lelkesültek fel igazán, mikor tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Zuigeber Ákos büntetőjével 3-2 lett az állás, és kézzel foghatóvá vált az egyenlítés.

A szerepek gyorsan felcserélődtek, a hazaiak beszorultak a kapujuk elé, az utolsó perceket pedig végigtámadtuk, és a 93. percben újfent egy cserejátékos döntötte el a meccset, Rétyi Róbert fejelt Juhász István kapujába, kialakítva ezzel a 3-3-as végeredményt.

Fontos pontot mentettünk meg Mezőkövesden, nemcsak azért, mert 8. helyen állunk a tabellán, hanem mert csapatunk az ezúttal is remek érzékkel cserélő Nikházi Márk vezetésével továbbra is veretlen a bajnokságban, és mert háromgólos hártányból felállni óriási hitet ad.

A bajnoki szünet után a Budafoki MTE október 20-én a Merkantil Bank Liga tizedik fordulójában az Aqvital FC Csákvár együttesét fogadja a Promontor utcában. A találkozó 13 órakor kezdődik, a pénztárak a kezdő sípszó előtt egy órával nyitnak.

Csertői Aurél: Egy már megnyert meccset sikerült elbuknunk, mert azt gondolom, hogy háromgólos előnyből a döntetlen vereségnek számít. Elhittük, hogy megnyertük a meccset, de úgy néz ki, valami hibádzik. Hazai pályán három gólt kaptunk, ezzel pedig nem lehet nyerni.

Nikházi Márk: Továbbra is azt mondom, hogy szenzációs csapatom van, és ezt most is megmutattuk. Háromgólos hátrányból, idegenben, nagyon jól szervezett csapat ellen nagy dolog az egyenlítés. Az első félidőben rossz felfogásban küldtem pályára a csapatot, a másodikban azonban változtattunk a felfogáson és a rendszerünkön is. Le a kalappal minden egyes játékos előtt, szenzációsan küzdöttek!

JEGYZŐKÖNYV

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAFOKI MTE 3–3 (2–0)

MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Horváth K. (Harsányi, 90.), Zachán, Bora, Kállai K. – Cseri (Krausz, 53.), Zvekanov, Vajda S., Varjas – Szalai J. (Cibla, 73.), Bartusz (Bányai 73.). Vezetőedző: Csertői Aurél

BUDAFOK: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár (Horváth O., 62.) – Merényi (Rétyi, 72.), Németh M. (Zuigeber, a szünetben), Sztojka, Szűcs P., Kun B. (Kovács D., 21.) – Vasvári (Elek B., a szünetben). Megbízott vezetőedző: Nikházi Márk

Mezőkövesd, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Lovas László (Horváth Róbert, Vrbovszki Pál). Gólszerzők: Zvekanov (13.), Szalai J. (14.), Bartusz (54.), ill. Elek B. (69.), Zuigeber (80.–11-esből), Rétyi (90+3.)

Hajrá Budafok!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon