Öt játékosunkkal is hosszabbítottunk!

Budafoki MTE

Bár egy forduló még hátravan az idei szezonból, a háttérben zajló tárgyalásokat már most megkezdtük játékosainkkal. Örömmel jelenthetjük be, hogy öt futballistánkkal sikerült megegyezni a folytatást illetően, akik a következő szezonban is biztosan a Budafokot erősítik majd!

Csapatkapitányunk, Kovács Dávid ismét elkötelezte magát a BMTE mellett, aki így kilencedik szezonját kezdi majd meg a Promontor utcában a következő idényben. Rajta kívül szerződést hosszabbított együttesünkkel Gundel-Takács Bence és Horváth András kapusunk, valamint Nándori Botond és Horgosi Donát is!

Vezér Ádám kapusedzőnkkel is sikerült megegyezni, így hálóőreinket a jövőben is a nagy tapasztalattal rendelkező szakember készíti majd fel.

Természetesen az elkövetkezendő napokban és hetekben tovább zajlanak majd a tárgyalások a vezetőség és a keret érintett tagjai között, a fejleményekről pedig honlapunkon tájékoztatjuk majd szurkolóinkat!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon