Több mint két hete végetért idényre visszatekintve lássuk, mely pillanatok, mérkőzések voltak a legemlékezetesebbek csapatunk, illetve annak szurkolói számára.
1 – Tökéletes szezonrajt Angyalföldön
Csapatunk az élvonalból kiesett, az azonnali visszajutást megcélzó Vasas otthonában kezdte a 2023–24-es idényt, s minden előzetes várakozást felülmúlva három ponttal távozott az Illovszky Rudolf Stadionból. Gólunkat a szünet előtt Szerető Krisztofer szerezte, majd a második játékrészben meg is tartottuk az előnyt, így bravúrgyőzelemmel indítottuk a szezont.
2 – Drámai pontszerzés a Bozsik Arénában
Remek mérkőzést játszottunk a másik élvonalból kihullú fővárosi rivális, a Budapest Honvéd otthonában is. Kerezsi vezető góljára Horváth Olivér válaszolt, majd a kispesti játékos ugyan duplázott, de győzelemnek nem örülhetett: Oláh Bálint az utolsó másodpercekben egalizált, nagy számban kiutazó szurkolóink örömére.
3 – Fordulópontot jelentő siker az éllovas ellen
A tavaszi szezon fordulópontja volt, amikor csapatunk (immáron Dajka Lászlóval a kispadon) a Promontor utcában győzte le az azóta bajnokként feljutó Nyíregyházát – s nem is akárhogyan! Mint ismeretes, a Kovács Dávid 2–0-s nyírségi vezetésnél adta meg az alaphangot, majd Nagy Gergő kiállításának dacára Zsóri Dániel ollózva, Oláh Bálint pedig távolról talált be, elindítva a csapatot a sikeres szezonhajrá felé vezető úton.
4 – A majdani bajnok utána későbbi ezüstérmest is legyőztük
A feljutásra pályázó együttesek közül a Nyíregyháza után a Győr is alulmaradt a Promontor utcában. Bumba tizenegyesével még a kisalföldiek vezettek, de Kovács Dávid, illetve Oláh Bálint góljai újfent azt jelentették, hogy itthon marad a három pont.
5 – Sikeres hazai évadzárás a Pécs ellen, amikor bebiztosítottuk az NB II-es tagságot is
Csapatunk tavaszi szezonját sajnos a kiesés elleni küzdelem határozta meg, de a már fentebb megemlített, Nyíregyháza elleni sikerrel játékosaink elindultak a helyes úton. Az idény végén végül kieső baranyaiakat Zsóri Dániel, illetve Merényi Ádám góljaival fektettük két vállra, így egy kulcsfontosságú sikerrel búcsúzott csapatunk a Promontor utca közönségétől.
+1 – Nézőcsúcsot hozó meccsen vertük a Honvédot
A 2023–24-es bajnoki idény nézőcsúcsát a Budapest Honvéd elleni meccsünkön jegyezhettük fel, amikor 1200 néző előtt győztük le a kispestieket. A mindent eldöntő találatot Vasvári Zoltán szerezte.