Pont nélkül jövünk haza

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Siófokon léptünk pályára és kétgólos vereséget szenvedtünk.

Keretünkben két sérült van: Pintér Ádám részleges bokaszalag-szakadása után már lábadozik, gyógytornára jár, Biró Márknak pedig, aki még a győri kiállítása után a második csapatunkban játszott a Csepel UFC elleni BLASZ I-es meccsen, a kézközépcsontja tört el, meg is operálták, mindkettőjüknek jobbulást kívánunk.

A Siófok eddig csak kétszer győzött, kilenc pontot szerzett, 16. a tabellán, mi ugye 18 ponttal a hatodikak voltunk a forduló előtt.

Ragyogó napsütéses időben kezdődött a találkozó, sajnos a mieink számára rémálomszerűen: a hazaiak az első percben Dénes révén megszerezték a vezetést. A gyors gól után Szeretőnek volt helyzete, majd Oláh fejelt a kapu mellé. A folytatásban nem sok hiányzott az újabb siófoki gólhoz, de Fótyik becsúszva szerelni tudta a nagy helyzetben lévő Dénest. Kocsis távoli kísérletét hárította Hutvágner, majd sajnos növelték előnyöket a hazaiak: Szedlár közelről talált a kapunkba (2–0).

A szünet után Szerető bal oldali szabadrúgását hárította a hazai kapus. A folytatásban főleg mi irányítottuk a játékot, mégis a Siófok növelte tovább az előnyét: a 64. percben ismét Szedlár volt eredményes (3–0). Hat perc múlva sikerült szépíteni: Szerető passzolt Vasvárihoz, aki labdát körülbelül tizenegy  méterről juttatta a kapuba (3–1).

Ezt követően már nem változott az eredmény, így sajnos nem sikerült pontot szerezni.

A 13. forduló után 18 ponttal a hetedik helyen állunk a tabellán.

Erős Gábor: „A gyorsan bekapott gól, a rossz kezdés rányomta a bélyegét a játékunkra. Hiányzott az eddig ránk jellemző szervezettség a futballunkból. Könnyű lenne a srácok között bűnbakot keresni, de elsősorban enyém a felelősség. Meg kell keresnünk azokat az okokat, amik miatt az utóbbi időben gyengébb teljesítményt nyújtunk. Szerdán itt az újabb nehéz feladat, szerdán a Magyar Kupában a Veszprém ellen kell továbbjutnunk.”

MERKANTIL BANK LIGA

13. FORDULÓ

BFC SIÓFOK–BUDAFOKI MTE 3–1 (2–0)
Siófok, 200 néző. Vezette: Sipos Tamás (Nagy Viktor, Ring Kevin)
SIÓFOK: Hutvágner – Varjas, Csató, Debreceni (László, 18.) – Polényi, Nemes (Kovács B., 77.), Kitl, Varga – Major, Szedlár (Schildkraut, 77.) – Dénes (Girsik, 62.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
BUDAFOK: Gundel-Takács – Csonka (Nándori, 85.), Lorentz, Kalmár (Sós, 77.), Fótyik – Nagy (Vasvári, a szünetben), Oláh – Kocsis B., Szerető, Horváth O. (Németh, 69.) – Elek. Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Dénes (1.), Szedlár (32., 64.), ill. Vasvári (70.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon