Vereség Ajkán

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga tavaszi rajtján csapatunk idegenben 3–1-es vereséget szenvedett.

A 19. fordulóban Ajkán léptünk pályára. Ismét Budafok-mezben szerepelt Zsóri Dániel, aki az MTK-tól érkezett kölcsönbe, a csatár a 2020–21-es, NB I-es idényünkben már futballozott nálunk. Csonka András csuklótörése ellenére speciális rögzítőkötéssel játszhatott, Fiáth Bence, aki az ősszel még a Budafok keretéhez tartozott, Ajkára került kölcsönbe, s a kezdőcsapatban kapott helyet.

A hazaiak villámrajtot vettek, védelmi hibák után gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Ezután kiegyenlített lett a játék, sőt a szünet előtt Vasvári nagy lövésével szépítettünk, majd Lorentz fejesét védte bravúrral az ajkai kapus.

A fordulást követően tartotta előnyét a bakonyi együttes, mi megpróbáltunk egyenlíteni. A találkozó vége felé Zsóri szabadrúgása szállt a kapu fölé, majd a hazaiak előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, ebből az egyiket ki használták, így kétgólos különbséggel győztek.

Erős Gábor: „Nagyon csalódott vagyok a mai mérkőzés miatt. Egy edző rémálma, mikor sok munkát belerakva készülsz valamire, amit nyolc perc után kidobhatsz a kukába. Hatalmas egyéni hibákból ajándékoztunk két gólt az ellenfélnek, és ez teljesen megváltoztatta a játék képét. Az első félidő második felében tértünk magunkhoz, amikor elkezdtünk úgy játszani, ahogy kell. Sikerült szépíteni, majd hatalmas lehetőségünk adódott az egyenlítésre, amit nem sikerült gólra váltani. A második félidőben fölényben játszottunk, de az az igazság, hogy igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. Futottunk az eredmény után, megpróbáltunk két támadóval játszani, de sajnos egy kontra után az ellenfél lezárta a találkozót. Nehéz mérkőzések várnak ránk, tanulnunk kell ezekből a hibákból, mert ezeket senki ellen sem engedhetjük meg magunknak! Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien eljöttek és buzdították a csapatot, többet érdemeltek volna!”

MERKANTIL BANK LIGA
19. FORDULÓFC AJKA–BUDAFOKI MTE 3–1 (2–1)
Ajka, 500 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Ország Péter, Márkus Péter)
AJKA: Horváth – Tóth, Jagodics, Tar, Csemer – Tajthy (Görgényi, 75.), Csizmadia, Fiáth (Babos, 46.), Zsolnai (Sejben, 84.), Borsos (Pantovics, 75.) – Nagy (Szarka, 46.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
BUDAFOK: Gundel-Takács – Biró (Czérna, 46.), Lorentz, Horgosi, Kalmár – Csonka (Németh, 73.), Oláh – Szerető (Horváth Olivér, 59.), Kovács (Elek, 73.), Vasvári – Zsóri . Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Csizmadia (6.), Nagy (7.), Babos (94.), illetve Vasvári (35.)

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon