Mikulás Kupa a Rózsakertiben

Az ősszel írtunk alá együttműködési megállapodást a Rózsekerti Demjén István Református Általános Iskolával és Gimnáziummal, így idén már a szervezésben is segítettük a kerüelti általános iskolák közötti Mikulás Kupa lebonyolítását.

Klubunk vezetősége elfogadta Dajka László vezetőedző lemondását

A Kazincbarcika elleni hazai vereség után lemondott vezetőedzőnk, Dajka László, amit a Budafoki MTE vezetősége elfogadott. Dajka László idén februárban ült le másodszor a Budafoki MTE kispadjára, az előző szezonban nyolcadik helyre hozta fel a csapatot, és az új idényben is helytállt, döntetlent játszott hazai pályán a Budapest Honvéddal (3–3), idegenben legyőzte a Kisvárdát (1–2), […]

Balatonszárszón edzőtáborozott U13-as és U14-es csapatunk

Az edzőtábor minden évben fontos részét képezi az évad indításának, nemcsak futballszakmai, hanem közösségépítési szempontból is. Idén – és sikerességére tekintettel reméljük a következő években is – Balatonszárszón jártak csapataink, ahol remek szállás, kiváló edzési lehetőség és barátságos légkör várta játékosainkat.