Balatonszárszón edzőtáborozott U13-as és U14-es csapatunk

Az edzőtábor minden évben fontos részét képezi az évad indításának, nemcsak futballszakmai, hanem közösségépítési szempontból is. Idén – és sikerességére tekintettel reméljük a következő években is – Balatonszárszón jártak csapataink, ahol remek szállás, kiváló edzési lehetőség és barátságos légkör várta játékosainkat.

Évről évre komoly kihívást jelent az ideális helyszín megtalálása, hiszen egy edzőtáborban nem elég a jó szállás, a kiadós étkezés, vagy éppen a közeli strand, szükség van edzésre alkalmas pályára és edzőmeccsek lebonyolíthatóságára is. Perlaki Endre, Tehetségközpontunk elnökségének tagja segítségünkre volt, így találtunk rá Balatonszárszóra, amely kiváló helyszínnek bizonyult.

A Marczell Zoltán vezette U14-es, illetve a Koi Róbert által irányított U13-as csapatunk vonattal érkezett meg a magyar tenger partjára, ahol minden nap edzés, edzőmeccs és strandfoci várt a játékosokra.

U14-es csapatunk a Kaposvár, míg U13-as csapatunk a Siófok csapatával mérkőzött meg, ezúton is köszönjük ellenfeleinknek, hogy rendelkezésre álltak. Mindkét edzőmérkőzés hasznos volt, s kiválóan szolgálta csapataink és játékosaink fejlődését!

A zsúfolt és kemény napok ugyanakkor kellő mennyiségben tartalmaztak szabadidős programokat is, többek között annak tekinthetjük a strandfocit is, de ilyen volt a fürdésre szánt idő, illetve a közös fagyizás, vagy éppen a dodzsemezés is.

Az edzőtábor lefolyását a helyszínen követte nyomon szakmai igazgatónk, Pacsi Bálint is, aki hangsúlyozta, hogy „kiváló helyszínt sikerült találni, ahol mindkét edző élt a lehetőségekkel, s jól szervezett és maximálisan kihasznált hetet épített fel. A tábor nemcsak a foci szempontjából volt hasznos, de a csapatokon belül régi barátságok erősödtek, új kapcsolatok születtek, s az edzők is mélyrehatóbban ismerhették meg a játékosokat”.

Idén nem ez volt az utolsó ’szárszói’ látogatás, augusztus végén az U12-es és U15-ös csapatunk is itt zárja a nyári időszakot.

Hajrá Budafok!!!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon