Hétvégén rendezik a III. Zakariás-kupát Budafokon, a megnyitót a Puskás Múzeumban tartották

U12

A Puskás Múzeumban tartották meg a Kárpát-medence kiemelt utánpótlásképző bázisainak tehetséges futballistái számára rendezett III. Zakariás-kupa megnyitóját, amelyet a hétvégén rendeznek Budafokon, és amelyen nyolc, egyenként 14 fős csapat méri össze az erejét.

Ünnepélyes keretek között, a Puskás Múzeumban nyitották meg az immár harmadik alkalommal megrendezendő Zakariás-kupát, a Kárpát-medencei magyar közösségek ifjúsági labdarúgótornáját az U12-es korosztálynak, melynek hagyományosan Budafok ad otthont.

A megnyitón a focistákon (akik az NSÜ jóvoltából megtekintették a múzeumot is), edzőiken és vezetőiken kívül részt vett a torna névadójának, az Aranycsapat balfedezetének, Zakariás Józsefnek a lánya, Zakariás Ágnes, illetve unokája, András és dédunokája, Lili is.

Olyan további illusztris vendégek tisztelték meg az eseményt a jelenlétükkel, mint Schmitt Pál, egykori köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság örökös elnöke; Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára; Lomnici Zoltán alkotmánybíró, az Aranycsapat Testület elnöke; Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke; Dr. Kálmán Zoltán, a Zakariás Alapítvány kuratóriumi elnöke; Détári Lajos, 61-szeres magyar válogatott, világ- és Európa-válogatott labdarúgó, a Puskás Múzeum nagykövete; és Kovács Norbert, a Nemzeti Sportügynökség igazgatója.

„Ez a torna két aspektusból is túlmutat a sporton. Az egyik a hagyományápolás, hiszen meggyőződésem, hogy az idén 150 éves magyar sportnak nincs se jelene, se jövője, ha a múltját nem ápolja és tiszteli. A másik, hogy a sport képes lebontani a határokat, hiszen a Zakariás-kupára a Kárpát-medence határon túli településeiről is érkeztek csapatok, így a fiatal labdarúgóknak lehetőségük nyílik olyan barátságokat kötni egymással, amelyek később sportolói pályafutásuk után is nagy segítségükre lehetnek az életben” – mondta beszédében Schmidt Ádám, majd hivatalosan is megnyitotta a III. Zakariás-kupát

A tornán nyolc csapat vesz részt, a TSC Futball Akadémia (Topolya), az FC DAC 1904 (Dunaszerdahely), a Puskás Akadémia (Felcsút), a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club (Kőszeg), a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (Csíkszereda), a Partium Labdarúgó Akadémia (Szatmárnémeti), a Budafoki LC (Budapest) és az Erzsébeti SMTK (Budapest).

Szombaton a csoportmérkőzéseket, vasárnap pedig a helyosztókat és a Zakariás-kupa döntőjét rendezik Budafokon, a Promontor utcai stadionban.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon