Olimpia bajnok látogatta meg a budafoki Real Betis-tábor résztvevőit

Dunai Antal, a spanyol klub korábbi vezetőedzője tanácsaival és a történeteivel különleges élményt okozott a gyermekeknek.

Váratlan meglepetés érte a budafoki Real Betis-tábor résztvevőit szerdán délelőtt. Az edzés végére megérkezett Budafokra a korábbi Ezüstcipős labdarúgó, Dunai Antal, akit szoros kapcsolat fűz a spanyol klubhoz: 1982-ben az élvonalbeli zöld-fehérek vezetőedzőjeként dolgozott.

Az olimpiai bajnok csatár örömmel osztotta meg sevillai emlékeit, és értékes tanácsokkal látta el a gyermekeket, akik később kérdéseiket is feltehették Dunai Antalnak. A 82 esztendős újpesti legenda nem csak mesélt, hanem néhány mozdulatot, cselt is bemutatott a pályán, amiket nagy érdeklődéssel figyeltek a tábor résztvevői.

A program ünnepélyes pillanataként Markovics József, egyesületünk elnöke felkérte Dunai Antalt, hogy legyen a Budafoki LC és a Real Betis közt létrejött együttműködés nagykövete.

A szerdai edzésen a mélységi játék, a mélységi passzok kerültek előtérbe, ennek tudatosítására a Betis edzői olyan gyakorlatokat állítottak össze, amelyek a technika mellett a pályán belüli gondolkodást, az elmét is fejlesztik.

A programban egymás közti játék is szerepelt, közösségépítő feladatokkal kiegészítve.

A nap végén a gyermekek ismét élményekkel telve indulhattak haza, és kíváncsian várhatták, hogy mit hoz számukra a tábor utolsó, csütörtöki napja.

Hajrá, Budafok! Mucho Betis!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon