Több mint egy hete annak, hogy véget ért a Merkantil Bank 2023/24-es évada. Összeállításunkban a számok szemszögéből vesszük szemügyre csapatunk teljesítményét.
A BMTE 44 ponttal a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot, amelyet sokan vélhetően az idény előtt is aláírtak volna – 34 mérkőzésen meglehetősen kiegyensúlyozott volt a csapat teljesítménye, hiszen 12 győzelem mellett nyolc döntetlen és 14 vereség áll a fiúk neve mellett.
A középmezőnybeli helyezést elsősorban a remek hazai teljesítmény határozta meg: csapatunk a mezőny negyedik legjobb gárdája volt a saját közönsége előtt, tíz győzelem mellett három döntetlen és négy vereség született a Promontor utcában, amely összesen 33 pontot eredményezett. Külön érdemes kiemelni tavaszi szezont, amikor a későbbi bajnok Nyíregyháza 3–2-es legyőzése után a hátralevő öt hazai meccsén is nyerni tudott a Dajka-csapat, megalapzva a későbbi középmezőnybeli helyezést.
Ezzel szemben idegenben már kevésbé fényes a mérleg: az idény eleji, Vasas, illetve Csákvár otthonában aratott győzelmeket leszámítva csak döntetlenek és vereségek jöttek. Ezzel miénk lett a mezőny legrosszabb idegenbeli mérlege, hiszen mindössze 11 pontot gyűjtöttünk otthontól távol.
Csapatunk az idényt Erős Gábor irányításával kezdte meg, akivel remekül sikerült a szezonrajt, majd jött egy hosszú nyeretlenségi széria, s ez ugyan decemberben megszakadt, a februári, BVSC elleni zakó után klubunk elköszönt a várpalotai születésű szakembertől. Erős Gábor 21 bajnoki mérkőzésen irányította csapatunkat, mérlege hat győzelem, öt döntetlen és 10 vereség volt, így 23 pontot gyűjtött vele a csapat – ez annyit jelent, hogy meccsenként átlagosan 1.10 ponttal gazdagodott a piros-fekete gárda az ő irányításával.
Helyére Dajka László érkezett, aki 13 mérkőzésen irányította a csapatot, ezeken hat győzelmet, három döntetlent és négy vereséget elkönyvelve. A 65 éves tréner 21 pontot gyűjtött, meccsenként pedig 1.62 pontot átlagoltak vele a fiúk.
Érdekes a helyzet a rúgott, illetve a kapott gólok frontján is, miután csapatunk 37 gólt szerzett (a 10. legtöbbet a bajnokságban), ellenben 44-et kapott (a 11. legtöbbet a ligában). Mindez valamelyest igazolja a középmezőnybeli helyezést, valamint arról is árulkodik, hogy többnyire a pragmatikus játék hozott sikereket a számunkra – négyszer nyertünk 1–0-ra, kétszer 2–1-re, további négyszer meg 2–0-ra, továbbá csak egyszer szereztünk kettőnél több gólt egy adott meccsen (erre a Nyíregyháza ellen 3–2-re megnyert találkozón került sor).
Góljaink zömét három játékosunk szerezte. A házi gólkirály Vasvári Zoltán lett nyolc találattal, míg Kovács Dávid és Oláh Bálint (utóbbi védekező középpályásként) fejenként hét gólt tett bele a közösbe.
Kapusposzton Gundel-Takács Bence végigvédte az évadot, 34 meccsen 44 gólt kapott, 11 mérkőzésen viszont érintetlen maradt a kapuja, továbbá három alkalommal tizenegyest is védett.
Rajta kívül öt játékos volt – számszerűleg – nélkülözhetetlen a csapatban: Lorentz Márton, Csonka András, Oláh Bálint, Kalmár Olivér és Szerető Krisztofer is 2000 játékperc fölött zárt (Gundel-Takács a maximális, 3060 játékpercig jutott a bajnokságban).
Ennek tükrében a csapat támadói kifejezetten eredményesen szerepeltek, hiszen Vasvári Zoltán 1669 játékperc alatt rúgott nyolc gólt, míg Kovács Dávid 1772 játékperc alatt jutott el hét találatig.
A Magyar Kupában két kört mentünk, a Putnok kiverése után a VLS Veszprém otthonában alulmaradt a csapat, így nem sikerült megismételni az előző évadban látott kupadöntős szereplést.
Mindent összesítve tehát elmondható, hogy csapatunk a 2023/24-es idényben 29 játékost küldött pályára, s az idény előtt megfogalmazott célokat tekintve sikeres évadot produkált.