NEM MENT A JÁTÉK, A BP. HONVÉD MÁR AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN ELDÖNTÖTTE A TALÁLKOZÓT

Budafoki MTE

A Merkantil Bank Liga második fordulójában a Budapest Honvéd otthonába látogattunk, a hazaiak már az első félidőben három gólt szereztek, és mivel a szünet után már nem esett találat, simán otthon tartották a három pontot.

AZ EDZŐK ÉRTÉKELÉSE

Feczkó Tamás: Szerettük volna már az első félidőben eldönteni a mérkőzést, ez sikerült is, úgy érzem, ez egy akciódús találkozó volt, de ehhez kellett, hogy a Budafok is beleálljon a meccsbe. Örülök, hogy ilyen jó teljesítményt tudtunk nyújtani a kilátogató szurkolóink előtt. Külön öröm számomra, hogy lassan már valamennyi játékosunk pályára tudott lépni ebben a két fordulóban. Örülök a győzelemnek.

Mészöly Géza: – A Honvéd már szinte kész csapat. Gratulálok nekik, ma is megérdemelték a győzelmet. Az első félidőben még talán jobban játszottunk, amikor kaptuk a gólokat, viszont a másodikban nagyon meg akartuk őrizni kapunkat a góltól. Úgy érzem, hogy a mutatott játékunk alapján emelt fővel távozhatunk a Bozsik-stadionból.

JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BANK LIGA, 2. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–BUDAFOKI MTE 3–0 (3–0)

BP. HONVÉD: Tujvel – Pauljevics, Szabó A., Csontos D., Baki, Hangya – Szamosi Á. (Kesztyűs, 76.), Pekár I. (Somogyi Á., 65.) – Zuigeber (Hetyey, 76.), Simon B. (Kovács E., 53.), Pinte P. (Sigér Á., 65.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem B., Fekete M., Jagodics M., Horgosi, Kun B. – Varga Gy. (Hajdú R., 76.)., Németh M. (Stumpf, 65.), Posztobányi (Nándori, 80.), Rehó (Rózsa, 65.) – Kovács D. (Vasvári, 65.). Vezetőedző: Mészöly Géza

Budapest, Bozsik Aréna, 5113 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Nagy Viktor, László István). Gólszerzők: Szamosi Á. (16.), Csontos (27. – 11-esből), Zuigeber (42.)

Hajrá Budafok!

Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon