TÖRTÉNETE SORÁN NEGYEDSZER LÁTOGAT BUDAFOKRA A KECSKEMÉTI TE

Budafoki MTE

Vasárnap 17:30-tól a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában az előző idényben még az NB I-ben szereplő Kecskeméti TE együttesét fogadjuk a Promontor utcában, melyet még sosem győztünk le, egy hazai pályán elért gólnélküli döntetlen a legjobb eredményünk ellene.

A kecskeméti labdarúgóklubot (KTE) 1911-ben alapították helyi munkások, ám az első feljegyzett labdarúgó-mérkőzést már 1904-ben lejátszották a városban. Később két helyi klub egyesült, így lett a két szín a lila és a fehér. 1926-ban megkapta első saját pályáját az együttes, amely a kerületi bajnokságokban szerepelt, két bronzérmet is szerzett, a harmincas években pedig sokat liftezett az osztályok között, többször megnyerte a kerületi bajnokság másodosztályát.

A negyvenes években kétszer az ideiglenes bajnokság élén végzett, 1947-ben pedig első ízben jutott fel az NB II-be, ahol egészen 1954-ig szerepelt megszakítás nélkül, 1949-ben negyedik hely lett a déli csoportban. Ekkoriban bukkant fel a város labdarúgásának első klasszisa, Fenyvesi Máté is, akit gyorsan el is vitt a Ferencváros.

Ezt követően a KTE a megyei bajnokságtól az NB II-ig mindenhol szerepelt, a rendszerváltás idején pedig addigi legszebb napjait élte, 1995-től egészen 2008-ig a másodosztályban szerepelt, 2001-ben közel került az NB I-hez is a Váczi Zoltán nevével fémjelzett együttes. 2008-ban Tomiszlav Szivics bajnoki címre vezette a csapatot, amely feljutott az első osztályba, az első idényben az ötödik helyen zárt, 2011-ben pedig a Videoton 3–2-es legyőzésével elhódította a Magyar Kupát, ezzel kvalifikálta magát az Európa Ligába. 2015-ben azonban licenc hiányában búcsúzott az élvonaltól.

A csapat három évet töltött a megyei bajnokságban, de az évek alatt visszaküzdötte magát, 2022-re egészen az NB I-ig, 2023-ban pedig a klub történetének legjobb eredményét elérve újoncként a második helyen végzett, és indult az Európa-konferencialigában. A gárda két év múlva kiesett az élvonalból, és 2025 nyarától ismét az NB II-ben szerepel, jelenleg a Gera Zoltán vezette alakulat hetedik a tabellán.

Az élvonalból való kiesést követően több játékosától is búcsúzott a Bács-Kiskun vármegyei klubtól. Három kölcsönjátékos, Katona Bálint, Botka Endre és Pászka Lóránd visszatértek a Ferencvároshoz, továbbá több idegenlégiós is távozott a nyáron: az ukrán Mihajlo Meszhi, a spanyol Tófol Montiel, a montenegrói válogatott Driton Camaj és az argentin Michael López. Rajtuk kívül távozott Katona Levente, Lukács Dániel, Polyák Kristóf, Kersák Roland, Zeke Márió, Nagy Krisztián és Vágó Levente is, aki saját kérésére hazatért Szegedre.

Érkezők is vannak szép számmal, a Puskás Akadémiától két játékost igazoltak, Szojma Andrást és a kecskeméti nevelésű Szűcs Szilárdot. Haris Attila Szegedről érkezett, a tavaly még nálunk játszó Merényi Ádám az MTK-tól, Bolgár Botond a Fraditól, Győrfi Milán Paksról, Eördögh András Tatabányáról, Farkas Balázs Monorról, Czékus Ádám a Kisvárdától, Bolyki Andor pedig Németországból tért haza Kecskemétre. Kapusposzton a korosztályos válogatott Ruisz Barnabással erősített a csapat.

Csapatunk eddig története során hatszor játszott a KTE-vel, és csak egyszer, 2005-ben tudott pontot szerezni egy gólnélküli döntetlennel, a többi összecsapást a kecskemétiek nyerték, akik 2007-ben (4–3) és 2022-ben is (3–1) győztesen távoztak a Promontor utcából. A KTE a szezon első két fordulójában kikapott Szegeden (1–0), és otthon a Vasastól (1–2), majd legyőzte idegenben a BVSC-t (0–1) és otthon az ugyancsak NB -es kieső Videotont (3–1).

A legutóbb, a Videoton ellen így állt fel a Kecskemét (3-5-2): Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Haris – Eördögh (Berki, 90.), Banó-Szabó (Derekas, 71.), Kovács Barnabás (Vattay, 90+2.), Bolgár – Pálinkás, Merényi (Czékus, 71.)

Hajrá Budafok!

Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon