Vasárnap, a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadjuk a Promontor utcában, és számunkra már a csak a győzelem és a vele járó három pont az elfogadható eredmény.
A szegedi sportszervezetet 2011-ben alapították, amely száz százalékban az egyházmegye tulajdonában áll, a klub mottója: „Erő, Szeretet, Józanság”. A csapat 2011-től 2013-ig a magyar bajnokság másodosztályában szerepelt, amikor is az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) összevonta az addig két csoportos másodosztályú bajnokságot, a szegediek viszont alulmaradtak a Kisvárdával szemben az osztályozón, így a harmadosztályban folytathatták.
Megfelelő saját pálya híján 2013 nyarán a klubvezetőség a felnőtt csapatot Szegedről átvitte Gyulára, a korszerű Grosics Akadémiára. Közben 2014 és 2018 között a másodosztályban játszott a gárda, amit egy év harmadosztály követett, majd ismét az NB II tagjai lettek, miután megnyerték csoportjukat a harmadosztályban, és Szeged-Csanád Grosics Akadémia néven szerepeltek tovább a Merkantil Bank Ligában.
2019 őszén fontos változás történt a klub életében, átadták az új stadiont, a szegedi Szent Gellért Fórumot, amely a több, mint 8000 fő befogadására alkalmas, az első meccsen 5–3-ra legyőzték a Csákvárt. Az együttes teljesítménye egyre stabilabb lett, a 2021–2022-es szezonban a másodosztály negyedik helyén végzett, ami az egyesület történetének eddigi legjobb eredménye.
A szegedi együttes az előző szezonban a hetedik lett a tabellán, jelenleg 26 forduló után a 12. helyen áll, tíz ponttal többet gyűjtött a BMTE-nél. Idegenben ebben az idényben eddig háromszor hagyta el győztesen a pályát, megszerezte a három pontot Tiszakécskén (1–4), Soroksáron (0–1) és Szentlőrincen (0–2) is, a legutóbbi fordulóban viszont sima vereséget szenvedett otthon az egyre jobb formában lévő Videotontól (0–3).
A csapat legjobb gólszerzője az idényben Novák Csanád 9 találattal, amivel az NB II-es góllövőlista 8. helyén áll. Az őszi szezonban 4–0-s vereséggel távoztunk a Szent Gellért Fórumból, és mivel számunkra a tét minden hátralévő bajnokin a bennmaradás, meg kell próbálnunk mindent, amit csak lehet.
A legutóbb, a Videoton ellen így állt fel a Szeged-Csanád Grosics Akadémia (4-3-2-1): Veszelinov – Sándor M., Horváth M., Tóth B., Márkvárt – Rabatin (Holman, 62.), Vágó L., Zvekanov (Novák Cs., a szünetben) – Halmai (Kurdics, a szünetben), Miskolczi (Bodnár, 85.) – Tóth-Gábor (Borvető, 71.)
Így várja az egymás elleni vasárnapi mérkőzést a két csapat vezetőedzője.
Nikházi Márk: „Győzni kell, és ezért mindent meg fogunk tenni!!!”
Laczkó Zsolt: „Hasonló mérkőzésre számítok, mint amilyen a legutóbbi három idegenbeli összecsapásunk volt. Nagyfokú fegyelemmel, szervezettséggel kell játszanunk. Hiszek a csapatban és a játékosokban. Bízom benne, hogy együtt újra meg tudjuk valósítani azt, amit korábban többször is sikerült idegenben.”
Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!