A magyar válogatott tagja és a Bayern München csapatkapitánya szeretne lenni a nyáron az MTK-ba távozó játékosunk, Gór Ágnes

Gór Ágnes (2013) négy évet töltött nálunk, sok alkalommal lenyűgözve bennünket és ellenfeleinket is. Ballábas tehetségünk ezen a nyáron új kihívások elé néz, az MTK korosztályos lány csapatába igazol.

Ági szédületes cseleivel és mosolygós tekintetével mindenki számára azonnal szemet szúr, a fiúk között is bárki észreveszi kiemelkedő tehetségét. Nem volt kérdés, hogy elérkezik ez a pillanat, amikor akadémiai szintre lép, s a lányok között pallérozódik tovább. Nehéz elhinni, hogy az idő így rohan, tegnap még a Bozsik tornákon kergette a labdát, ma meg már az U12-es csapat tagja, érett játékos, aki gyors és jó döntéseket hoz a pályán.

Nem volt egyszerű dolga, hiszen egyedüli lányként járt csapatainkban korosztályról korosztályra, de mindig megoldotta a szembe jövő kihívásokat. „Sokszor nem volt azért egyszerű a fiúk között, néha megpróbáltak zrikálni azzal, hogy én lány vagyok, de a pályán mindig sikerült bizonyítanom, s úgy gondolom, hogy sokat fejlődtem azáltal, hogy kiskorom óta a fiúkkal rúgom a labdát. Ahogy nőttünk, számomra egyre nagyobb kihívást jelentett a velük való edzés, de ez mindig inspirált engem” – mondta el Ági arra a kérdésünkre, hogy milyen fiúk között lenni az öltözőben.

Nagyratörő vágyai és álmai vannak Áginak, úgy hisszük, hogy ritka az ilyesfajta céltudatosság ebben a korban. „Nagyon örülök, hogy az MTK-ba kerültem, szeretnék minél többet fejlődni, hogy elérjem a céljaimat. S hogy mik ezek? Egy napon szeretnék mindenképp magyar válogatott, s a Bayern München csapatának kapitánya lenni.” – vágta rá a jövőre vonatkozó kérdésünkre a már jól ismert és annyira szeretett nagy mosollyal Ági a választ.

Nincs más hátra, minthogy sok sikert kívánjunk neki álmai eléréséhez, sérülésmentes és gólokban, cselekben gazdag pályafutást kívánunk!

Várunk vissza bármikor Ági, ha erre jársz!

Hajrá Budafok, hajrá Ági!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon