ISMÉT NÁLUNK JÁRT A MIKULÁS! A CSOMAGOK MELLETT EZÚTTAL IS MEGHOZTA AZ ÉV JÁTÉKOSAI DÍJAKAT IS

Mikulás lepte meg az év utolsó edzésén utánpótlás játékosainkat, aki nemcsak ajándékcsomagokat, hanem az Év Játékosai díjakat és az ahhoz tartozó okleveleket is magával hozta.

2023. december 6-án a piros-fekete színeket egy rövid időre a piros-fehér váltotta fel, ugyanis játékosainkat az elmúlt évek tapasztalatai alapján már megszokott módon az év utolsó edzésén meglátogatta a kissé öregesen és lassan, fáradt tekintettel közlekedő Mikulás, piros botjával és több mint 120 csomaggal. Szerencsére virgácsot ezúttal sem kellett senkinek se adjon. A Mikulás, ahogy már tavaly is, nemcsak ajándékcsomagot hozott a fiataloknak, hanem puttonyában ott lapultak az ÉV JÁTÉKOSAI díjak és oklevelek, melyeket I. számú felnőtt csapatunk játékosai, Gundel-Takács Bence és Kovács Dávid, a csapat edzője, Erős Gábor, valamint a vezetőség tagjai, Jakab János tiszteletbeli elnök, Kiss Nobert ügyvezető, Filkor Attila sportigazgató, Markovics József elnök, Pacsi Bálint szakmai igazgató, Pozder Nenad, a BMTE II. vezetőedzője, Vaszicsku Gergő, a BMTE II. csapatkapitánya, illetve Jankov András technikai vezető Urak adtak át, besegítve a megfáradt Mikulásnak az ajándékosztásba.

Év játékosa díjat kapott:

U7: Gór Olivér. U8: Báthori Zsigmond U9: Portrusching Szabolcs U10: Tóth Zsigmond
U11: Major Domonkos U12: Piróth Kristóf U13: Vári Balázs U14: Varga Tétény

Tekintettel arra, hogy az U15-ös, az U17-es és az U19-es korosztályokban a díjak később kerülnek átadásra, így az ő nevüket még nem tesszük közzé.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon