KOMOLY CSATÁK ÉS RENGETEG VERSENYZŐ A II. KAPUSOK VIADALÁN

Szerdán másodszor rendezte meg Tehetségközpontunk a Kapusok Viadalát, több, mint 50 fiatal hálóőr részvételével. A versenyre kilátogatók kiváló csatákat, remek védéseket és óriási gólokat láthattak.

Igazán kegyes volt az idő a hálőrökkel, ugyanis bár hűvös, de csodás napsütéses idő fogadta a Promontor utcába érkező játékosokat. A műfüves pálya ritkán látható élettel telt meg, szülők és gyerekek egyaránt özönlöttek az izgalmas ütközetekre. A kilátogatók valóban szemet gyönyörködtető védéseket és lövéseket láthattak, igazi futballcsemege volt ez résztvevőnek és nézőnek egyaránt.

A megnyitót ezúttal Perlaki Endre, a BLC elnökségének tagja tartotta, aki értékes ajándékokat is felajánlott a nyerteseknek, a díjakat, kupákat, okleveleket Markovics József elnök és Pacsi Bálint szakmai igazgató mellett pedig az NB2-es felnőttcsapat kapusai, Gundel-Takács Bence, Horváth András és Ecseri Máté adták át.

A végeredmény korosztályonként az alábbiak szerint alakult:

U10 (2014): I. Istók Levente (Kelen SC), II. Berhidai Bence (CSHC), III. Galgóczi Dénes (BLC)

U11 (2013): I. Major Domonkos (BLC), II. Németh Botond (Kelen SC), III. Pohly Benett (Kelen SC)

U12 (2012): I. Ilija Zsombor (III. kerületi TVE), II. Kutak Olivér (Barca Academy), III. Pavella Borisz (BLC)

U13 (2011): I. Papp Simeon (Szent Pál Akadémia HSE), II. Antal Márk (Balatonfüredi Utápótlás Sport Klub), III. Móré Kende (Eger SE)

U14 (2010): I. Major Zsombor (BLC), II. Oláh Bence Árpád (Százhalombattai VUK SE), III. Hortobágyi Hunor (ESMTK)

U15 (2009): I. Lajkó Sándor (Soroksár Sc), II. Németi Nataniel Ádám (KTE), III. Vigh Bence (BLC)

A verseny végén a dobogósok kupával és oklevéllel távozhattak!

Gratulálunk Berhidai Zoltán kapusedzőnknek a szervezéshez!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon