Tehetségközpontként feladatunk, hogy a velünk együttműködésben lévő egyesületek által az U11-es korosztály számára szervezett körzetközponti válogatott edzéseken részt vegyünk, az edzések lebonyolítását segítsük, a játékosok fejlődését nyomon kövessük. Partnereink, az ESMTK és a Soroksár SC is, ahogy az elmúlt időszakban megszokhattuk kiemelt figyelemmel és magas színvonalú szervezettséggel látott neki a 2023-as tavaszi szezon programsorozatának.
Mindkét helyszínen kiváló játékosokat válogattak be együttműködő partnereink szakemberei, így mind a Zodony utcában, mind pedig a Haraszti úton nagyon jó iramú edzéseknek lehettünk szemtanúi, részesei.
A tavasz során 5 alkalommal edzés, 1-1 alkalommal edzőtábor keretében találkozunk majd a fiatal tehetségekkel. Az edzéseken klubunkat dr. Molnár István Jenő utánpótlás koordinátor képviseli, míg az ESMTK részéről köszönet illeti Lázár Benjámin utánpótlás vezetőt és Zay Kristóf utánpótlás edzőt, a Soroksár SC tekintetében pedig Pintér Tamás utánpótlás vezetőt, akik áldozatos munkával szervezik a fenti eseményeket.
![](https://budafok1912.hu/wp-content/uploads/2023/03/Csapatkep-2-1500x2000.jpg)
![](https://budafok1912.hu/wp-content/uploads/2023/03/Edzes-1-2000x1500.jpg)
![](https://budafok1912.hu/wp-content/uploads/2023/03/Sori_edzes-2-2000x1500.jpg)
![](https://budafok1912.hu/wp-content/uploads/2023/03/Sori_jatek-2-2000x1500.jpg)
![](https://budafok1912.hu/wp-content/uploads/2023/03/szendvics-1-2000x1500.jpg)