Mozgalmas, mérkőzésekkel teli szakmai napot tartottak edzőink

U13 U14 U15
Tehetségközpontunk edzői stábja szerdán szakmai napot tartott, melynek keretében először megtekintettük felnőtt csapatunk Iváncsa elleni kupameccsét, majd este az MTK-Ajax U19-es Bajnokok Ligája ütközeten tettünk látogatást.

Tartalmas napot tudhatunk magunk mögött a szerda (02.08) vonatkozásában. U13-U14-U15-ös Talent Pool csapatunk már kora reggel a felvidéki Muzslára utazott egy rendkívül színvonalas tornára, míg edzőink délelőtt elindultak Iváncsára, hogy a helyszínen szurkoljanak I. számú felnőttcsapatunknak a Magyar Kupában történő továbbjutásért. A meglehetősen hideg, de napos időben még fagyosabbá vált a hangulat, mikor a hazai gárda vezetést szerzett, de csapatunk a második játékrészben remek játékkal fordított, s így kiejtette a korábban a Ferencvárost is megállító helyi alakulatot.

Este a Hidegkuti Stadionba látogattunk, ahol az MTK U19-es gárdája első magyar csapatként szerepelhetett az ifjúsági Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Bár a győzelem nem jött össze, színvonalas utánpótlás mérkőzést láthattunk, amely kiválóan szolgálta edzőink fejlődését, hiszen a látottakat másnap közösen átbeszéltük és kielemeztük.

A nap végére ráadásul jóhírként érkezett: Muzslán tornagyőzelemmel zártunk.

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon