2022. december 6-án a piros-fekete színeket egy rövid időre a piros-fehér váltotta fel, ugyanis játékosaink nagy meglepetésére az év utolsó edzésére betoppant a kissé öregesen és lassan, fáradt tekintettel közlekedő Mikulás, piros botjával és több mint 150 csomaggal. Szerencsére virgácsot senkinek sem kellett adjon, ugyanis azt a játékosok egy jókedvű dallal kiválthatták, így aztán zengett a Mikulás-Mikulás, öreg Mikulás a Promontor utcai sporttelepen. A Mikulás, ahogy már tavaly is, nemcsak ajándékcsomagot hozott a fiataloknak, hanem puttonyában ott lapultak az ÉV JÁTÉKOSAI díjak és oklevelek, melyeket I. számú felnőtt csapatunk játékosai, Gundel-Takács Bence és Margitics Andor, a csapat edzője, Mátyus János, valamint a vezetőség tagjai, Jakab János tiszteletbeli elnök, Kiss Nobert ügyvezető, Filkor Attila sportigazgató, Markovics József elnök, Pacsi Bálint szakmai igazgató, illetve Jankov András technikai vezető Urak adtak át, besegítve a megfáradt Mikulásnak az ajándékosztásba.
Év játékosa díjat kapott:
U7: Gór Olivér (2017)
U8: Kentner Balázs (2015)
U9: Server-Marton Lucas (2014)
U10: Tófalvi Ádám (2013)
U11: Dabrovszky Zsolt (2012)
U12: Bara Ádám (2011)
U13: Barna Brúnó (2010)
U14: Buczkó Milán (2009)
U15: Fülöp Hunor (2008)
U17: Nagy Bálint (2006)
U19: Kirner Tamás (2005)