Tapasztalat- és tudásmegosztás! – szakmai nap Budafokon

2022. december 7-én szakmai napot tartottunk együttműködő partnereink és azon Tehetségközpontok számára, amelyekkel a Magyar Labdarúgó Szövetség által kijelölt egy mentori hálózatban vagyunk.

Múlt hét szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség kezdeményezésére Tehetségközpontunk adott otthont a II. Tehetségközponti Szakmai Napnak, amelyen jelen voltak együttműködő partnereink is, ezzel megvalósult a piramisrendszerrel szemben támasztott azon követelmény, hogy a D szintű kluboktól egészen az A szintű műhelyekig együttműködés valósuljon meg.

Az eseményt egyesületünk elnöke, Markovics József nyitotta meg. Beszédében hangot adtak annak, hogy az ilyesfajta rendezvények lehetnek alapjai labdarúgásunk fejlődésének, hiszen a tudástranszfer és a tapasztalatok, valamint jógyakorlatok megosztása nélkülözhetetlen feltétele a hatékony működésnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség részéről Szép Szabolcs operatív és Szabados József szakmai mentoraink, továbbá Varga Gergely mentor vett részt.

A rendezvény keretében Pacsi Bálint szakmai igazgató és dr. Molnár István Jenő utánpótlás koordinátor mutatták be Tehetségközpontunk működését, a szakmai alapelveinket, játékosaink pályán és pályán kívüli fejlesztésének módjait.

Köszönjük a részvételt a Budaörs, a MOL Fehérvár, a Puskás Akadémia, valamint a Veszprém FC USE Tehetségközpontjainak. Kifejezett öröm, hogy partnereink, az ESMTK, a Soroksár SC, a Nagytétény SE, valamint a Halásztelki FC vezetői és munkatársai megtiszelték a rendezvényünket, ezzel tovább erősítették az eddig is kiváló és gyümölcsöző szakmai együttműködésünket.

Valamennyi vendégünknek köszönjük, hogy meghallgatták előadásainkat, kérdéseikkel és hozzászólásaikkal segítették az interaktivitás fenntartását!

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon