A BMTE Stadionban rendezett eseményen első csapatunk is képviseltette magát, az ajándékosztásban Szabó Levente és Vaszicsku Gergő is részt vett.
„Szeretnénk hagyományt teremteni azzal, hogy a bajnokságok és tornák lezárultával Mikulás napján együtt ünnepelünk” – mondta Pacsi Bálint utánpótlás szakmai igazgató. „A cél egy olyan szeretetteljes, családias légkör kialakítása, amelyben a gyerekek, az edzők és a szülők is jól érzik magukat. Ez erősíti a mi közösségünket. Nagyon örült mindenki, hogy Levi és Vaszi is eljött hozzánk, ez is mutatja, hogy Budafokon az utánpótlás és az első csapat egy egységet alkot.”
Az ünnepségen korosztályok legjobbjai mellett az év során legtöbbet fejlődött játékosokat is jutalmazták.
U7: Portrusching Szabolcs Kende
U8: Molnár Bence
U9: Szűcs Hunor Martin
Szili Richárd (legtöbbet fejlődő játékos)
U10: Tóth Albert
U11: Szili Márton
U12: Jámbor András
Schramek Márton (legtöbbet fejlődő játékos)
U13: Vamberszky Attila
U14: Máté Dominik
U15: Szalay Csaba
U17: Kirner Tamás
U19: Kupeczki Konor Tamás