75 éves lett Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke, aki több mint tíz évvel ezelőtt kulcsszerepet játszott a Budafoki MTE megmentésében, amelynek egykor kiváló csatára is volt. A múltról, az emlékeiről, többek között az NB I-es feljutásról és a budafoki kötődéséről beszélgettünk vele.
A hetvenes években a Budafok csatára volt. Miután eligazolt, megmaradt a kötődése a klubbal?
Mindig tartottam a kapcsolatot a budafokiakkal, és amikor módom volt rá, segítettem is. Vizi Sándor barátom mindig is amolyan „életben tartó” volt itt Budafokon, ha időnként segítséget kért tőlem, már csak a régi barátságra való tekintettel is megtettem, amit tudtam. Amikor időm engedte, rendszeresen jártam nézőként meccsekre is a Promontor utcai stadionba.
Játékosként mi volt a legemlékezetesebb mecscse Budafokon?
Volt egy jó kis sorozatunk 1975-ben, amikor három meccsen húsz gólt rúgtunk, ami szerintem a magyar labdarúgás, de legalábbis a másodosztály történetében példátlan. Az MTK-sztárokkal teletűzdelt Budapest Spartacust 7–1-re győztük le, a Komlói Bányász kapuját védő Buús Gyuri is kapott egy hetest, a Nagybátonyt pedig 6–0-ra vertük el, amiből négy gólt én szereztem.
Mikor és milyen helyzetben tért vissza vezetőként Budafokra?
Több mint tíz éve egy Ausztráliában élő magyar üzletember, Bélteky Róbert, aki imádta a futballt, megkeresett, hogy szeretne támogatni egy alsóbb osztályú magyar csapatot, és két lehetősége van, a Tatabánya vagy a Budafok. Őt egyébként egy gyerektornán ismertem meg, és összehívtam a budafoki vezetőséget Dobesch Gyula bácsi vezetésével, aki a klub történelmi személyisége, volt játékos, edző és sportvezető, ott volt természetesen Vizi Sanyi, és felkértük Karsay Ferenc polgármestert, valamint Németh Zsolt országgyűlési képviselőt is. Mivel korábban annyiszor becsapták már a Budafokot, kicsit húzódoztak tőle, de a következő megbeszélésen végül úgy döntöttek, hogy elfogadják az ajánlatot.
Miért érezte úgy, hogy lépnie kell?
A Budafok akkor éppen a megyei első osztályban szerepelt, ami úgy éreztem, teljesen méltatlan egy olyan klubhoz, amelynek a múltja miatt magyar labdarúgás első harminc klubja között van a helye. És a Budafok mindig is szívügyem volt, szerettem volna segíteni, de egyedül nem tudtam, kellett az öttagú grémium döntése és támogatása.
A 2020-as NB I-es feljutás váratlan volt?
Nem volt tervezett, hiszen annyira azért sosem volt komoly anyagi hátterünk, sem kiugró lehetőségünk, a célunk mindig is az volt, hogy az NB II első nyolc csapata között legyünk. Amikor feljutottunk az NB I-be, az valami álomszerű volt, és velünk megtörtént! A bajnokság akkor ugyan félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt, de biztos vagyok benne, ha végigmegy, akkor is feljutottunk volna. Nem volt könnyű, mindenkinek össze kellett fogni, nagyon kellett a helyiek támogatása, Vizi Sándor pedig mindent elkövetett, hogy a huszonnegyedik órára minden elkészüljön, a pályán élt, mindent megoldott, nélküle ez a klub talán már nem is létezne.
Mi nem változott Budafokon az elmúlt tizenegy évben?
Megmaradt a családiasság, ami mindig is jellemezte ezt a klubot. A rendszerváltás után a biztos anyagi háttér megszűnt, a mélypont tíz évig tartott, amikor nem volt a magyar labdarúgás élvonalában a Budafok, egészen addig, amíg el nem jött az új idő. Ezt a családiasságot mindig szem előtt tartottuk, igyekszünk budafokiakat alkalmazni, ha csak lehet, ezt képviseli vezetőedzőnk, Mészöly Géza is, hiszen édesapja, Kálmán legendás edzője volt a klubunknak. És ne feledjük a három budafokit, akik 1952-ban olimpia aranyérmet nyertek, Zakariás Józsefet, Csordás Lajost és a szövetségi kapitány Sebes Gusztávot, ami mindig is kötelezte a BMTE-t arra, hogy egy bizonyos nívó felett szerepeljen.
Fotók: Boros Sándor / Budafoki MTE
Hajrá Budafok!
