„A CSAPATNAK ÚJ IMPULZUSOKRA VAN SZÜKSÉGE AHHOZ, HOGY VÁLTOZZON A HELYZET”

Budafoki MTE

Az őszi szezon vége előtt három fordulóval közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Mészöly Gézával, helyére Nikházi Márk érkezett – azaz tért vissza – a budafoki kispadra, aki szintén jól ismeri a klubot és a csapatot, melyet nemrég még ő irányított, és a Soroksár elleni szombati bajnokira már újra az ő vezetésével készül a keret. Filkor Attila sportigazgatóval beszéltünk a kialakult helyzetről.

Mennyire volt nehéz az elmúlt néhány nap?

Lezárult egy korszak, közel nyolc hónap után közös megegyezéssel elváltak az útjaink Mészöly Géza vezetőedzővel és segítőjével, Lengyel Patrik asszisztens edzővel, új lendületre van szükség. Mivel nem volt sok időnk, a választási lehetőségünk is kevesebb volt, ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy nekünk nincs most válogatott szünet, mint a mezőny nagy részének, ugyanis szombaton játsszuk le otthon a Soroksár elleni elhalasztott bajnokit.

Hirtelen állt elő ez a helyzet?

A klub vezetősége valóban nem tervezte ezt az edzőváltást, mert soha nem rögtön az edzőben keressük a rossz szereplés okát. Viszont tény, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy változzon a helyzet. A másik oldalról viszont az is igaz, hogy a kevés idő szűkítette a lehetőségeket.

Több edzővel is tárgyaltak?

Felkészültnek kell lennünk minden új helyzetre, akár játékossal, akár edzővel kapcsolatos, és ez is ilyen volt. Sok lehetőséget átbeszéltünk, és abban egyetértettünk, hogy most olyan edzőre van szükségünk, aki az elődjéhez hasonlóan ismeri és tiszteli a klubot és a budafoki hagyományokat, aki a csapat összeállításánál bátran nyúl a fiatalok és az idősek felé egyaránt, és nem utolsó sorban ambiciózus. Ezért esett a választásunk több jelölt közül ismét Nikházi Márkra, akit Jakab János elnök úr elfogadott, és aki nyolc hónap után tér vissza a Promontor utcába. Őszintén hiszek benne, hogy nehéz, de sikeres időszak elé nézünk az ő irányításával.

Mit vár ebben a helyzetben a játékosoktól?

Ahogy látom és tapasztalom, ők is pontosan érzik a rájuk nehezedő feladat súlyát, és egytől egyik alkalmasak is arra, hogy a profi hozzáállásukkal és alázattal ismét a siker útjára lépjenek. Fontos az idősebb játékosok bölcsessége, és a fiatalok dinamikája és bátorsága. Nikházi Márk ezt a kettőt jól tudta ötvözni, ezt már bizonyította, és ezt várjuk tőle most is.

Hajrá Budafok!

Filkor Attila, Nikházi Márk

Oszd meg ismerőseiddel!

Oszd meg a Facebookon