Vasárnap 19 órától a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a tabella 15., kieső helyén álló Gyirmót FC Győr együtteséhez látogatunk az ALCUFER Stadionba, mellyel ősszel 1–1-es döntetlent játszottunk a Promontor utcában.
A gyirmóti futballklubot 1993-ban alapították, és az ezredfordulóig a városi és a megyei osztályokban játszott, majd két év NB III után 2004-től az NB II-es bajnokság stabil résztvevője lett. Sőt, a klub legnagyobb sikerét elérve 2016-ban feljutott a hazai élvonalba, egy évvel korábban pedig 2–1-re legyőzte a Francesco Tottival felálló AS Roma csapatát egy felkészülési mérkőzésen.
Egy idény után visszaestek a másodosztályba, majd 2021–2022-es szezont megint az NB I-ben töltötték. Az előző évadban az NB II hatodik helyén végeztek, jelenleg azonban a kiesés ellen küzd az áprilisban kinevezett Schindler Szabolcs vezette együttes, amely jelenleg kieső helyen áll a tabellán, de csak egy pont választja el a Békéscsabától.
Legutóbb februárban, az első tavaszi fordulóban tudott győzni a gárda, akkor hazai pályán 4–0-ra legyőzték a Soroksárt, azóta viszont a szerencse sem állt a csapat mellé, mely hatszor játszott döntetlent (sorrendben a Mezőkövesd, a BVSC, a Kazincbarcika, a Szentlőrinc, a Békéscsaba és a Kisvárda csapataival), és négyszer szenvedett vereséget, de a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a Budapest Honvéd és legutóbb a Vasas is csak egy góllal bizonyult jobbnak nála.
A Budafok és a Gyirmót ősszel 1–1-es döntetlent játszott a Promontor utcában, gólunkat Merényi Ádám szerezte a második percben, a vendégek húsz perc múlva egy tizenegyesgóllal egyenlítettek, a két csapat örökmérlege így továbbra is döntetlenre áll.
A legutóbb, a Vasas ellen így állt fel a gyirmót (4-2-3-1): Rusák – Csörgő V., Papp M. (Adamcsek, 67.), Hudák D., Hajdú Á. – Katona M., Kiss N. (Ugrai, 85.) – Kovács D., Madarász M. (Hudák M., 72.), Horváth R. – Piscsur.
A Gyirmót FC Győr–Budafoki MTE mérkőzés a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában május 4-én, vasárnap 19 órakor kezdődik a ALCUFER stadionban, a mérkőzés ingyenesen megtekinthető a helyszínen, illetve streamen is követhető.
Hajrá Budafok!
Fotó: Boros Sándor / Budafoki MTE