Jövő vasárnap a Mosonmagyaróvár együttesét fogadjuk a Merkantil Bank Ligában. A találkozót megelőzően a hazai jegypénztárban elővételben megvásárolhatóak lesznek a belépők a Vasas elleni Magyar Kupa elődöntőre is.
Csapatunk történelme során másodszor jutott a hazai kupasorozat legjobb négy csapata közé, ahol az
NB I sereghajtóját, a Vasast fogadjuk április 5-én szerdán 20.00 órától a BMTE Stadionban.
A mérkőzésre szóló jegyek árusítását április 2-án, vasárnap kezdjük majd. A 16.00 órakor kezdődő, Mosonmagyaróvár elleni összecsapás előtt a szokásoknak megfelelően 1,5 órával, azaz 14.30-kor nyitnak majd pénztáraink, ahol egy külön ablaknál lehet megvenni a jegyeket az angyalföldiek elleni kupacsatára.
Az árak nem változtak, a felnőtt belépők egységesen 1.000-, a diák- és nyugdíjas jegyek 500 forintba kerülnek. A mérkőzés napján, április 5-én szerdán korlátozott számban a vendégszektorba is lehet majd jegyet váltani.
Remélhetőleg telt ház előtt buzdítjuk majd a fiúkat, töltsük meg a Promontor utcai stadiont és szurkoljuk ki együtt a történelmi fináléba jutást, HAJRÁ BUDAFOK!